Monday, November 19, 2018

Én csak


egy régi fotót akartam gyorsan megkeresni.
Néhány hete részt vettem egy kedves barátnőm ötvenedik születésnapi partiján, s mivel a bátyja titokban egy fotóalbumot akar számára készíteni karácsonyra a legjobb barátok mostani és gyermekkori fényképeiből, hát nekifogtam megkeresni azt a régi felvételt, amelyen a kicsiMárta megszeppent, egészen mérsékelt örömmel tekint élete legelső iskolanapján a kamerába. Néhány hónappal ezelőtt mintha a nappali könyvepolcán láttam volna, ezért ott kezdtem el a keresést.
A polc előtt megállva észrevettem, mennyire rendetlenül állnak rajta a könyvek. Hogy mennyire porosak, s mennyi kacat halmozódott fel előttük. Aztán eszembe jutott, hogy az egész, úgy ahogy van, sokkal jobban nézne ki a szoba másik sarkában, ott, ahol most az íróasztalom áll. Aztán arra gondoltam, hogy a másik asztalka, amelyen a növényeimet tartom, tulajdonképpen egész jól beférne a könyvespolc mostani helyére, az asztalka jelenlegi helyére éppen bepasszolna a két fotel, a két fotel közé pedig pont elférne a pálma, ami most az ajtó mellett áll.
Így vette kezdetét, egyetlen szempillantás alatt, mindenféle előzetes gondolkodás és tervezés nélkül az az órákon át tartó káosz, pakolás, szekrénytologatás, vitatkozás és minden más, ami egy szoba komplett átrendezésével jár.
Néha a meglepően kicsi, véletlenszerű, szinte lényegtelen dolgok azok, amelyek egészen nagy és lényeges változásokat indítanak el.
A fotó ugyan nem lett meg, el is felejtkeztem róla. De nem baj, mert ma este elkezdem újból keresni, s majd meglátjuk, mi lesz belőle.

7 comments:

aarkus said...

Az utóbbi idők legszeretnivalóbb posztja az Üveghegyen innen és túl! :-)

Katalin said...

:))))ez ismerős, sőt nem csak nekem:))) a minap olvastam egy mondatot a fb-on, valaki leírta, hogy "Hajat akartam mosni, bementem a fürdőszobába, lemostam a csempét, kimostam a kádat, a mosdót és a wc-t, felmostam, ...most meginnék egy kávét a konyhában, ...de nem merek bemenni"

és a szülinapi ötlet pedig zseniális (légyszi keresd meg a fotóidat :))))♥

Unknown said...

Szívesen látnék egy előtte-utána fotót is :)

Gyöngykaláris said...

:) Detto! és szerintem ez olyan "női izé" - egy férfiembernek sosem jut eszébe ilyesmi.... :D (nagyon kedves poszt volt, nagyon szerettem. Magamat - is - látom benne.)

Piroska said...

Oh de jó... ❤️❤️❤️

márta said...

:)

Ágnes, eszembe sem jutott előtte-fotót készíteni, így nincs értelme az utána-fotónak sem. Elképzelni úgyis érdekesebb.:)

L. M. Zsuzsi said...

Olyan vidám, olyan életszerű ez a történet, annyiszor átéltem már én is :-)