Sunday, April 28, 2019

Embernek lenni.


Napokig bántott, mikor a kasszánál a sorban elõttem álló hölgy nagyon lassú volt, s én egyszerûen odaálltam mellé, tolakodva, túl közel, hogy kifizessem azt a közben már beolvasott néhány dolgot, amit venni akartam. Ilyen sietõs? - kérdezte, amúgy igen, az volt, de még ezt a két szót is csak utólag fogtam fel, nem értve még mindig kristálytisztán az itteni tájszólást, ezért csak mosolyogtam, nem válaszoltam. Napokig bántott, hogy udvariatlan voltam.
Napokig bántott, hogy elhibáztam valamit a munkahelyemen, nem csak az én hibám volt, de akkor is, miattam többet kellett másnak is bentmaradnia, napokig bántott.
S ha számontartom, hányszor sikerül félreérthetõre, bántóra itthon vagy bárhol akaratlanul is egy-egy mondatom, néha nem akarok soha többet megszólalni.
Vannak idõszakok, jönnek-mennek a fejem felett, amikor minden, minden félresikerül.

Ezt nevezem én kegyelmi idõszaknak.
A szégyenkezést, bánkódást lenne jó így átformálni valami széppé.
Mert minden kegyelmi idõszak felszabadít.
Megértésre tanít, ne vádolhassak olyan könnyen mást, mikor udvariatlan, hibázik vagy bántó.
Arra késztet, ne ítélkezzek - s ez tulajdonképpen, õszintén nem olyan nehéz.
De arra is - ez az, ami nagyon nehéz -, ha mást nem büntetek, akkor magamat sem.
Egyszer azt mondta valaki: "te is ember vagy."
S ez volt a legszebb mondat, amit akkor és azóta is hallottam.

2 comments:

Katalin said...

Engem is napokig bánt, ha rámsütnek egy címkét, megítélik egyetlen mozdulatomat, mondatomat – egyetlen esetet egy jelzővel, és pont.
„Udvariatlan vagyok” címkét kapok: amikor épp nem mások ütemében teszem el a holmimat, amikor épp nincs időm arra is figyelni, hogy a másiknak mi a szükséglete. Szerintem meg nem udvariatlan vagyok ilyenkor, hanem másra figyelek épp, más a fontosabb épp akkor...Nem tettem olyan rosszat, hogy napokig vezekelnem kelljen, hisz a helyzet megoldódott (mindkét fél részére kielégítő módon), így energiapocsékolás rágódni rajta. Igen, a helyzetek sorozata az életünk: nem tudom visszacsinálni semelyik adott pillanatot, hogy „bocs, vegyük újra, jobbat mondok” ...de tanulhatok belőle. Saját magamat. Érzelmeimet értelmezni, helyzetet megérteni. Felvállalom, hogy az adott pillanatban erős érzelmi hullám ért, de nem fulladtam bele, jöhet a következő hullámverés...ilyen vagyok, akkor épp így voltam képes reagálni. Ettől nem vagyok se ilyen se olyan címke. Élem az életem, ahogy bírom, és megélem a pillanatokat a pillanatnyi képességemmel (ahogy akkor és ott képes vagyok). Minden kimondott mondat („ilyen sietős?”, „te is ember vagy”), minden pillanatnyi esemény (túlmunka adódik) más és más jelentésű, de mint esemény, MIND az életem része. Ezekből tanulok, ha a bánkódás halma alól ki merek nézni. Bátorságra van szükségem, és önmagam szeretésére ilyenkor. Hogy megbocsássak magamnak, és legyen nagyobb szemem és fülem, hogy meghalljam a kapott mondat OKÁT abban a másik emberben. Hogy értsem a valódi jelentését a reagálásának. Talán közhely, de mélyen hiszek abban, hogy a kimondott mondatok nem elsősorban fonetikus értelműek. Nem elsősorban arról szólnak, ami pl. leírva érthető szavakká ”fordítható”, mert egyedi helyzettől, egyedi emberektől függ a jelentésük (előzetes ismeretek és megfelelési kényszer meg egy csomó dolog befolyásolja)... Nekem pl. volt már olyan helyzetem, hogy sértőnek éreztem azt a mondatot, hogy „Te is ember vagy”, mert arról szólt, hogy meg se hallva a valódi problémámat, benne akart hagyni a hibám címkéjében (konkrétan szerettem volna elmondania pillanatnyi viselkedésem valódi okát, de nem érdekelte, és ezzel a mondatával érzékeltette velem, hogy nem bocsát meg (nem felejt), szerinte igenis én hibáztam, „dehátmindenkihibázik”-mondatával falat húzott közénk. Hiszen én nem „mindenki„ vagyok, hanem egy adott személy egy egyszeri helyzetben)
Vannak ígéreteim, szándékaim, hogy : nem bántok, hogy „Primum non nocere.”...de nem mindig tudom megvalósítani egy-egy adott pillanatban, mert az adott helyzetekben,cselekvésekben sokszor nincs idő arra, hogy értsem a másikat és értsem saját érzéseimet is. Meg kellene ÉRTENI a másik mondatát (saját belső lelke tájának szólását)

márta said...

Ez nagyon szep, koszonom!