Monday, November 18, 2019

Abschiednehmhimmel.


Így neveztem el a novemberi eget. Magyarul minek fordítsam? Búcsúzó-égnek? Ezt az egy kifejezést talán valóban szebben lehet megfogalmazni németül.
Ma nem emlékszem, hogy láttam volna. Nem tudom, milyen volt. Felhők helyett határidők lebegtek a fejem felett, s irodai neonlámpák a lassan kiüresedő épületben.
Gondolom, ugyanolyan lehetett, mint az összes többi novemberi napon.
Szürke. Könnyekkel küzdő. Az aranyló október s a fényes, várakozó advent között meghúzódva, észrevétlenül, semmilyenül. Mint amilyen én vagyok, néha.
Egy teljes hónapig emlékeztet idejére a búcsúzásnak. S az örökkévalóságra. S hogy újra találkozunk. Rozsdaszínű, kopott reggelek, az utcák fölé már felaggatott, de még fénytelenségben meghagyott karácsonyi fűzérek tanítanak, hogy ne siettessem azt, amihez idő kell, ha majd helyette valami újat szeretnék elkezdeni.
A novemberi ég alatt valahogy sírni is könnyebb, egyedül, hangtalanul, a kanyargós, sötét autóúton hazafelé. Mindenféle nyomós ok nélkül is. Csak úgy. Mert ember vagyok, s mert nehéz néha elviselni a saját szívemben felsejlő, jóvátehetetlen töredezettséget, szépséget.
Abschiednehmhimmel. Úgy szeretem. Megszerettem.
Valahogy kötődik hozzá majdnem minden évben egy-egy rövid utazás is, s egy séta valamelyik szép tó partján, ahol aztán sokáig kell keresni azt az egy kávézót, amelyik nyitva tart azután is, hogy hazautaztak a turisták.
Kávét rendelünk, sokáig beszélgetünk.
Addig, míg lassan ránk nem sötétedik, s a kietlen sétány utcalámpái tükröződni nem kezdenek a tó vizében a csillagtalan égbolt alatt.

5 comments:

Kósa Márta said...

Ma ébredéskor vágytam téged olvasni...
Van hogy napokig nem kapcsolom be a gépet, s telefonról nem blogolok.
Itt éppen pirkad és olvaslak...
Mindig az az érzés van ilyenkor bennem, hogy megsúgjam neked - jobban szeresd magad, úgy, ahogy a teremtő szeret, véd és megbocsát!

Gyöngykaláris said...

Úgy szeretem, mikor azt írod le pontosan, amiről a szívem beszélne, ha meg tudna nyílni, mikor éppen nem tud...
Köszönöm.

Adina said...

Köszönöm, Márta, nagyon szép ez a bejegyzés!

Erzsébet said...

Én nagyon szeretem a novembert....a ködöt, végre, a hideget, az esőben is sétát. Olyan hamar lesz karácsony. És itt (Bécs) is örvendek minden egyes nemfelgyújtott de már felaggatott díszkivilágításnak. Minden reményteljes. Várakozó. De persze, a mi gyerekeink még mind itthon. ..Még itt a blogban is csendebb lett, amióta felnőttek a lányaid...

Klári B. said...

Márta, köszi! Én is szeretem az én novemberemet, még ha gyakrabban szomorkás is. Nálunk az idén az eddigi novemberi napok legtöbbje meghazudtolta novemberi kilétét a gyönyörű napsugaraival, s színekben játszó naplementéivel. S mostmár érzem, tényleg itt van. A hét elején még sok leveles fák az oviudvaron hétvégére egészen lekopaszodtak.