Advent.

Egy hét múlva kezdődik.
S már tizedik éve, hogy írni fogom őket, az adventi bejegyzéseket. Minden bizonnyal most is úgy, mint mindig. Az utolsó pillanatig bizonytalankodva, merjek-e újból nekivágni, miközben pontosan tudom, megpróbálom. Olvasói létszám növelésének célja nélkül. Nélkülözve minden profizmust. Nem megtervezve előre különösképpen semmit, úgy véve minden napot, ahogy jön, elfogadva amit hoz. Folyton ismételve önmagam, hűségesen ahhoz az egyetlen üzenethez, amit átadni nekem adatott, s amit megfogalmazni mégsem tudok, csak körülírni, pont az ilyen adventi bejegyzések által is, többek között.
Körülbelül másfél hete leesett itt a hegyen az első hó. Két nap alatt el is olvadt, de arra mindenképpen elég volt, hogy gyorsan télire cseréljük az autókon a nyári gumikat, arra is, hogy egy kis ízelítőt kapjunk az itteni telek lélegzetelállító szépségéből. S hogy szívdobogva elkészítsem életem első vlogját. (Majd ellenálljak a késztetésnek, hogy újból és újból felvegyem, addig, míg tökéletes nem lesz a szöveg, a mondanivaló, a frizura, a minden.)
Szóval advent. Hóval vagy hó nélkül, kedvvel vagy kedvetlenül, vidáman vagy szomorúan, várva vagy váratlanul, de néhány nap múlva itt lesz. Hosszú, kanyargós útként terül majd elénk, s mint minden évben, idén is elindulunk rajta.