Két könyvet olvasok egyszerre. Több könyv egyszerre való olvasásáról próbálok leszokni egyébként, de ezek annyira különbözőek, hogy valóban jól megférnek egymás mellett, nem csak a könyvespolcon. Sagmeister & Walsh "Beauty" és Tomas Espedal "Gehen - oder die Kunst, ein wildes uns poetisches Leben zu führen" című könyvéről van szó. Az előbbi a szépségről szól, albumszerű, sok fotóval, ez utóbbi egy félig-meddig önéletrajzi regény a gyaloglásról. Így mossa elém és egymás mellé az időzítés és a véletlen, bár nem is lehetnének egymástól távolabb, Luis Barragáns modernista építészetét s Olav Nygard romantikus költészetét. Mindeddig mindkettő teljesen ismeretlen számomra.
Luis Barragáns épületei közül azok a legszebbek - például a Casa Pedregal -, ahol a modernizmusra jellemző egyenes vonalak kontrasztot képeznek a tájjal, amelybe belesimulnak. Tehát egy dombos, részletekben gazdag tájban lesz igazán szép egy egyszerű, dísztelen épület. Mert - olvasom a könyvben - a latin-amerikai modernista építészek tudtak valamit arról, amiről nyugat-európai társaik általánosságban nem: a kontrasztokban rejlő erőről.
Olav Nygard norvég költő volt, a huszadik század elején élt. Espedal könyvében beszédtémaként jelenik meg egy baráti beszélgetésben, néhány sör mellett egy fogadóban a fjordok között, miközben eső veri az ablakokat. Arról folyik a beszélgetés, hogy Nygard, ha angolul vagy németül írta volna a verseit, akár nemzetközileg elismert költő is lehetett volna. De ő napszámos volt, gazdálkodásból próbált megélni, s bár megjelent néhány verseskötete, ezek semmit sem hoztak a konyhára. A beszélgetés abba az irányba folyik, hogy pontosan az az előnye a költészetének, ami a hátránya: abban a dialektusban írt, amit csak egy földrajzilag nagyon behatárolt helyen beszéltek. Az övéinek írt. És ezáltal van egy kis, jelentéktelen költőnek hatalmas hatása azokra a kevesekre, akik hűségesen olvassák.
Nem leszek szakértője sem a modern építészetnek, sem a norvég költészetnek. A jó irodalomnak nem is az a feladata, hogy minél több információval, tudással lásson el.
Engem, bármit is olvasok, egyszerűen csak az érdekel, hogyan élhetném a lehető legszebben az életem.
És szép alatt nem azt értem, hogy a legkellemesebben.
Aktuális olvasmányaim arra tanítanak, amit, ha jól körülnézek, magam is láthatok: a kontrasztokban szépség lakik, és erő. Nem vagyunk tehetetlenül kiszolgáltatva a körülményeinknek.
Apró szolgálatokat hatalmas kreatívitással és szeretettel végezni, bonyolult helyzetekben egyszerűségre törekedni, a túl egyszerűt feldíszíteni, nagy zajban kicsit csendben maradni, keveseknek az egész szívemet odaadni, a tengerben egyetlen kis cseppnek lenni - ez a szép.
11 comments:
Ennyire jártas vagy az építészetben is?!
Áldjon meg téged az Úr!
Nem, egyáltalán nem, Iri.:)
Köszönöm!
Tájékozódtam....
Sajnos magyar fordításban nem találok verset a norvég költőtől.
Az az építészeti stílus, hogy is mondjam tőlem távol áll, korall és rózsaszín. Bár lehet, hogy jól mutat buja zöldben.
Igen, a színkontrasztra nem is gondoltam, bár itt elsősorban az egyenes modern vonalakról van szó. A 20. század második felében tele lett a világ ezekkel a lehető legdísztelenebb épületekkel, köszönhetően a Bauhaus térhódításának, és bár vannak köztük szépek, a legtöbbjét mégis csakis a hasznosság figyelembevételével építették. Pl a kommunista lakóháztömbök. Tehát a szépség, mint figyelmébe vehető tényező, eltűnt ebben az időszakban. Nemcsak az építészetben, a dán nemzeti múzeumban az 1950-es évektől kezdve pl nézhetetlennek találtam a kiállított műveket.
A szépségnek vannak belső törvényei, ezek érdekelnek, és ezt a kontrasztos gondolatot érdekesnek találtam.
Megvallom, többször visszajöttem elolvasni ezt a posztodat. Mert nem értettem a saját nyüzsgő napjaimban, a zaj között nem fogtam fel sem, miről is írsz. Olvastam hajnalban, vagy késő este elalvás előtt, akkor sem...valahogy sosem voltam alkalmas arra, hogy együttgondolkozzak veled ezekről, és valahogy túl bonyolultnak éreztem. Nem voltam képes felállni hozzá, és ráadásul meg is lepett, hisz hozzászoktam, hogy a blogokban egyszerű, könnyen emészthető mondatok szokásosak, és szokás azokat megköszönni és "továbblapozni" és ...ez itt valahogy nekem egy másik pólus volt (bár minél többször bukkannék ilyesmire minél több helyen is)
Kellett idő, hogy felnőjek hozzá, és türelmesen megvárjam, míg beérik: és elémgördüljön más patakból egy Reményik vers:
Valami furcsa összehangolódás,
"Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen […]"
Kellett, hogy megéljem az ellenpólusok életerejét, közelebbről is meglássam hogy a polaritás olyan az élethez, mint a hó, meg a napsütés: mindkettő kell, csak lehet nem tetszik valamelyik épp. Nem csak mert a fényt akkor értékelem, ha tudom milyen a hiánya, hanem mert MINDEN dolog akkor teljes, - és igaz való - ha mindkét végét ismerem.
Arra tanítottál, hogy merjem magam is megkeresni az ellenpólusokat, és párba állítsam a távoli ellentéteket (ahogy szépségesen írtad: "Apró szolgálatokat hatalmas kreativitással és szeretettel végezni, bonyolult helyzetekben egyszerűségre törekedni, a túl egyszerűt feldíszíteni, nagy zajban kicsit csendben maradni, keveseknek az egész szívemet odaadni, a tengerben egyetlen kis cseppnek lenni - ez a szép.") szerintem is ez , és ez a TELJES , az igazi élet
és még: eszembe juttattad Kadarkai Endre műsorát (VILÁGTALÁLKOZÓ) , ahol mindig két abszolút össze nem illő emberrel beszélget és a beszélgetés végén gyönyörű harmónia tapasztalható meg az ellentétek között
Így néz ki, amikor a komment erősebb és érthetőbb, mint a bejegyzés.
A szép élet titkát keresem, s nem tudom elfogadni, hogy a szépség teljesen szubjektív, az is, de vannak belső törvényei, több is, megtalálhatóak az élet minden területén, nem vagyunk kiszolgáltatva a véletlennek. Vannak ugyan megváltozhatatlan adottságok, de ismerve ezeket a törvényeket, tehetünk azért, hogy szép legyen az életünk. Pl egy hegyi norvég falucskában élő, csak az adott környék dialektusát beszélő költő nem lesz ugyan soha világhírű, de az adott helyen élő embereknek ő a legnagyobb. Nagy hiba lett volna a részéről, ha mégis angolul próbál meg írni.
A régi és az új, a klasszikus és a modern, kicsi és nagy, lokális és globális, falu - város, introvertált - extrovertált, fiatal - idős, síkság - dombok stb. mind olyan kontrasztok, melyek közül egyik sem jó vagy rossz, egyszerűen csak van. A harmónia akkor jön létre, ha valamit a kontrasztjából is beépítünk az életünkbe.
és ugyan te azt írtad (és egyetértek veled), hogy a "jó irodalomnak nem is az a feladata, hogy minél több információval, tudással lásson el." én - örök becsípődésem - mindig szeretek utánakutatni, és a Wikipédia azt írta :"Bár a legtöbben ritkán olvassák, Nygardot fontos szerzőnek tartják a késő romantikusról a modernista norvég irodalomra való áttérésben, és fő költői tehetségnek. A norvég szerző, Claes Gill köztudottan kijelentette Nygardról, hogy ő: "[...] ha világnyelven írna, a nemzetközi irodalom legnagyobb költői közé tartozott volna." [1]" és ettől annyira nagyon kíváncsi lettem
Nygardról írt soraitokat olvasva a mi Arany Jánosunk, és Madách Imrénk jutott eszembe. Hol van ismertségében az Ember tragédiája, Goethe Faustjától! Pedig mennyivel több rétegű a mondanivalója! Vagy Arany egy-egy verse ...Csak hát magyarul írtak, olyan nyelvi gazdagsággal, hogy lefordíthatatlan, más nyelven veszít a szépségéből, de a mondanivalójából is.
Az építészethez nem értek, de nagyon szeretem. Nem néztem még utána Barragáns épületeinek, de a német falvakat pont azért szeretem, mert a házak egységes stílusúak, nem akar egyik kiríni a többi közül. Legalábbis régebben így volt. Most már előfordul, hogy egy-egy minimalista "villa" beékelődik a fachwerk, vagy alpesi házak közé.
Nem tudom lehet-e az abszolut szépséget meghatározni? Annyi összetevője van annak, hogy ki mit lát szépnek, és óhatatlanul fontos szerepe van ebben az emlékeknek, annak a környezetnek, amiben az ember otthon érzi magát. A kontrasztok kiemelhetik a szépséget, vagy akár a két ellenpólus szépségét: én pl. gyönyörűenk látom a durván legyalult, kezeletlen fa asztalon a csipke terítőt.
Köszönöm Márta és Katalin a soraitokat, még biztos rágódom rajta egyszer-kétszer.
Az előző kommentemben volt pár elütés nem tudtam másképp javítani, ezért töröltem. Ime újból:
Lekaptam a polcról az "Eszencia a szépség szimfóniájából" c.könyvet.
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Gonda_Istvan_Illes_Csilla_A_szepseg_szi&type=20&id=64600&gclid=Cj0KCQjw5JSLBhCxARIsAHgO2Sfy6VpN2tBvzlkOqCBpP2SoviypLCiUqXH_99vcQanzAbuw-XAD6SsaAgz6EALw_wcB
Már az ajánló idézetért is érdemes volt "kinyitni" a netet. A könyv a legelemibb kontraszt: a férfi és a nő kapcsolatáról szól. Nem állom meg, hogy ne írjam ide a következő idézetet: "Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal". (Victor Hugo)
😍
Post a Comment