Őszi este. Felteszem a sárga fülhallgatót, elindítom a Bach-válogatást a telefonomon, majd - mint minden nap végén - nyakunkba vesszük Svennel a falut. Az utca végén a régi, kopott épület, melynek sehogysem találják a rendeltetését. Néha filmesek bérlik ki. Tavaly is hetekig itt voltak, forgattak, csak annyit lehetett tudni, sehogysem tudtuk megjegyezni, hogy most akkor "Weissbier im Blut" vagy "Blut im Weissbier" lesz-e a készülő mű címe. Mindenesetre így is, úgy is tipikus bajor krimi. Október. Őszi este. A Goldberg-variációk ritmusára rójuk a kihalt utcákat. Elmegyünk a pékség mellett, el a polgármesteri hivatal s az egyetlen hintából, libikókából álló szerény játszótér mellett. Valahol a tűzoltóságon túl műfajt váltok. Patti Smith. Minden új dalnál gyorsabban vagy lassabban lépkedek, apró lépéseket vagy jó nagyokat, mindenféle variációban, gyorsan aprókat, lassan hosszúkat, gyorsan hosszúkat. Lassan aprókat tényleg nem, nem is tudom hirtelen, az milyen zenéhez illene. Őszi este. Hazafelé vesszük az irányt lassan. A nagy fehér háznál, ahol a juharfa levelei olyan érdekes, felnagyított árnyékot vetnek esténként a falra, ott van a fordulópont. A platánfák levelei az utak mentén szemünk láttára változnak arannyá az utcalámpák fénye alatt. A házak fölé nagyon finom ködfátyol telepszik. Az előbb még nem volt ott. Reggelre sűrű dunyhává válik. S még mielőtt felszakadozik, már elindulunk. Előtte kávé készül a homályos konyhában, s a termoszba tea. Útközben megállunk a pékségnél. A friss perecből én mindig só nélkülit kérek. Ha nincs, még a bolt előtt leszedegetem a nagy sószemeket.
Otthon érezni magunkat a világban olyan készség, mely talán tanulható. Fejleszthető. Feltett szándékom természetesen, hogy művészi szintre. Mert pillanatok alatt képes vagyok idegenül érezni magam bárhol. Kivűlállónak.
Az ilyen kedvességek előtt viszont védtelen vagyok. Ezért jól megnézek, kincsként őrzök minden apró utcaképet. Hogy bármikor végig tudjak menni gondolatban az összes környéken ahol valaha éltem és szerettem. Hogy fel tudjam idézni a legapróbb részletet is. Az összes októbert. Az összes fekete cicát, a kezembe simuló gyermekkezeket, a tócsákban tükröződő eget, az összes összegyűjtött falevelet és hazacipelt gesztenyét. Semmit sem felejtettem el. Minden megvan. Az összes megtett út térképpé válik bennem.
7 comments:
Olyan ,élethű ez a tájleiras,veled sétáltam én is!Köszönöm, hogy megtanitsz értékelni és hálás lenni mindazért ami körülvesz!Áldott szép októberi napokat kívánok neked !
Látom az utcákat,a fákat, látlak téged, ahogy zenét hallgatva mész Svennel és gyűjtöd a leveleket, a gesztenyéket, minden értékes őszi, októberi kincset. Nagyon jól tudsz láttani, és megmutatni a körülötted lévő környezetet.
Mindig megörülök, mikor új bejegyzésed érkezik, a mai nap egyik szépsége is számomra az írásod.
Legyen sok út előtted, és benned egyre több térkép.
Úgy szeretem a zenei ízlésedet (is)! Van pár szívemnek kedves zenemű, amit általad fedeztem fel. :)
ez bizony "művészi szint"!
ha tudnád, mennyire irigyellek, hogy sötét utcákon egyedül is mersz fülessel a füledben sétikálni, én leszoktam ilyesmiről, félek, jobb szeretem HALLANI is, azokat a neszeket, amik köröttem jeleznek. ...és jobb szeretem mind az öt érzékszervemmel begyűjteni az októberi este jellegzetességeit, hogy aztán - száz magány-os év múltán - egyetlen egy hívójelre (egy csak-ott-érzett avar illat, egy aranylevél fény, egy lámpapercegés, kerítéskoppanás hang, kabát gallér alá bekúszó megborzongás) beugorjon AZ az egyedüli élmény, hogy újra átéljem azokat a pillanatokat emlékekben... az utcakép látványa nekem nem elég...Nem tudom az összes októbert felidézni magamtól, elfelejtem..., ahogy anyám arcát is,
Weöres Sándor: Még annyi mindent
"Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s a sokszoros találkozásokat
s az egyetlen-egyszer történteket.
Minden virágszál említésre vár,
minden marék por megjegyzésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.
Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom."
Ez nagyon szép, köszönöm!
Nem mindig hallgatok közben zenét, de amikor igen, olyan mintha én lennék a főhősnő egy nagyon lassú filmben, ahol nem történik soha semmi, és néha pont ez az, amire szükségem van.:)
Post a Comment