.JPG)
Hogyan kell újrakezdeni valamit, amit szándék nélkül, de abbahagytam, elhanyagoltam az utóbbi időben? Talán úgy, hogy mindenféle mentegetőzést és ígérgetést mellőzve egyszerűen újrakezdem. Ott, ahol vagyok, úgy, ahogy vagyok. Egy hétfő reggelen, miután kiválasztok egy szerintem íráshoz illő lemezt - Mozart D-dúr fuvolaversenyét - és elindítom a lemezjátszót. A fotel mellett, melyben ülve az ölemben tartott laptopon gépelek, apró asztalka, rajta egy cserép virág, borostyán és tonkabab illatú gyertya, egy csésze alján két korty hideg kávé. Kiválasztom és feltöltöm a legfrissebb, tegnap este készült fotót rólam. Bizonyítandó, hogy nem változtam semmit. A története egyszerű és kedves, nagyszerűen illik az egyszerű és kedves újrakezdésekhez: az első gyerekek nélkül töltött anyák napja délutánján kicsit eltört nálam a mécses. A kutyusunk viszont - nagyon empatikus és emocionális apró lény - képtelen elviselni, ha szomorkodom. Megérzi a másik szobából is, mélyen aludva is. Ha netalántán alaposan ki szeretném sírni magam valamikor, el kell mennem itthonról, azt hiszem, nélküle. Tegnap úgy döntöttem, elfogadom a vigasztalást, amit nyújt. Még mielőtt leszállt volna az este, még éppen időben, kimentünk az egyik kedvenc helyemre, oda, ahonnan különösképpen jól látni az eget és a messzeséget. Oda, ahol már annyiszor csordultig töltődött a szív békével, s ha egyáltalán lehetséges, még mélyebb hálával, szeretettel.
Nem tudom pontosan, hogyan kell újrakezdeni valamit, amit elhanyagoltam, talán úgy, ahogy egy rég nem látott barátot szólítunk meg. Mentegetőzés és ígérgetés nélkül. Hétköznapi gesztusokkal, ott és úgy, ahogy vagyunk, őszinte érdeklődéssel: hogy vagy?
6 comments:
nem hanyagoltad el, sokszor jöttünk, és mindig terített asztal várt, ...nem szólongattalak(mert mikor régebben szóltam, rám pirítottak, hogy "dolgod van"...hát dolgod volt... ez természetes...láttam az instán mennyifelé, miket...,és úgy éreztem, akkor is a barátom vagy, ha nem írsz újakat a blogodon naponta, és amikor időd engedi, UGYANOTT folytatjuk majd...
azért Isten hozott újra a blogodon, és örülök neked
nagyon örülök
(az anyák napjáról pedig csak annyit, hogy az mindig változni fog, és mindig ajándékot hoz - csak nem mindig azt amit épp akkor megszokásból várnánk...én véletlenül futottam össze velük az enyimekkel, abból az apropóból, hogy az édesapjuk nagyon rosszul volt az intenzív osztályon, nagyon rosszakat mondtak az orvosok
Én is örülök, hogy írtál. Már vártam valamilyen írást tőled.Egyszerűen hiányzott, de sürgetni én sem akartalak. Éled az életed, van dolgod.
A kutyusotok olyan, mint te vagy: empatikus, emocionális, vígaszt nyújtó. Érdekes, hogy a állatok egy idő után hasonlítanak a gazdájukra. Sven egy jó barát.
Sajnálom, hogy a gyerekek nélül töltötted az anyák napját. Biztosan gondoltak rád, és ezt jelezték is valamilyen módon.
Kati, akkor értem már miért a gyermekeid apjára gondoltál az instán anyák napján...
Éva, nagyon szép meglepetést küldtek nekem, de ők maguk most tényleg nem tudtak jönni. Az eszem értette, a szívem néha azt csinál, amit akar.:)
És igen, nagyon aktívan jelen vagyok az életemben, de akkor sem szeretném elhanyagolni ezt a helyet. Nekem is hiányzott, csak minél inkább nem találtam az időt rá, annál inkább nem tudtam, akkor hogy is kezdjem. Pedig nagyon egyszerű.:)
Jó, hogy vagy, Márta.
Hogy hogy vagyok? Jól, rosszul, rohanva, szorongva, kapkodva, boldogan, csalódottan, nevetősen, állandó harcban állva az idővel. Ahogy egy átlag dolgozó kisgyerekes anya :-)
Drága Márta! Jó, hogy írsz, hiányoztál! De ha nem írsz, akkor visszaolvasok korábbi írásaidat! Függő lettem:) Én kicsit fáradtan vagyok. Ide megpihenni jövök. Ölellek szeretettel! Üdv , Márta Budapestről
Jó újraolvasni téged. S jó volt közben még az ibstán is látni téged, vagy apró részleteket az életedből.
Post a Comment