Végső soron minden azon múlik, azt hiszem, képesek
vagyunk-e megtanulni szeretni. Újból és újból beleszeretni a világba, a
legapróbb dolgokon keresztül. Egy májusi délután például, egy parkolóban állva,
régi és új barátokkal, kicsit még húzva az időt hazaindulás előtt. Semmiségekről
beszélgetve, mialatt kis fehér virágszirmokat kezd el fújni a fákról arcunkba a
hirtelen feltámadó szél. Mintha összebeszéltünk volna, úgy nyújtjuk ki a
tenyerünket, szinte egyszerre. Mintha minden ég felé kitárt tenyér leszállópálya
lenne. Megannyi miniatür repülőtér. Egy hely, ahol földet ér sok hófehér, törékeny
remény, s kicsit megpihen, útközben hazafelé.
6 comments:
Annyira szép! 🥰
Szinte látom magam előtt azt, amiről írtál. Mintha ott lennék. A fehér virágszirmokat, a kinyújtott tenyereket, az arcokba hulló csodákat, melyeket csak szeretni lehet.
Úgy örülök, hogy újra jelentkeztél, és milyen szépen szólaltál meg. Igaz, hogy így teszed mindig. Ezért jó ide járni.
eszembe juttattad Neruda versét ("Egy himnusz az élethez"), ahogy írtad az "Újból és újból beleszeretni a világba, a legapróbb dolgokon keresztül"-t...
és gyönyörű képet idéztél fel a hulló virágszirmokról
Minden bejegyzésedből magammal viszek egy-egy mondatodat, és hetekig (olykor évekig) őrzöm, féltón óvón, reményként, hogy lehet így is látni a mindennapi eseményeket, most ez a világ legszebb zenei mondata:vers ez, és játék
"Mintha minden ég felé kitárt tenyér leszállópálya lenne. Megannyi miniatűr repülőtér. Egy hely, ahol földet ér sok hófehér, törékeny remény, s kicsit megpihen, útközben hazafelé."
Olyan szépen írsz a hétköznap szépségéről, hogy beleszeret az ember… csak úgy szívom magamba soraid minden egyes szavát…❤️
Piroska
Negyedszer olvasom el ezt bejegyzést, olyan szép!
Ma egy könyvről jutottál eszembe, van benne egy Márta... azt hiszem, tetszene neked is. Írok neked levél!
Újra csodaszépet alkottál egyszerű szavakból.
Köszönöm!!!
Post a Comment