4. Az autóklub által bérelt hotelszoba nagyon kényelmes. A szekrényben fehér, puha vendégpapucs. Az asztalon kávéfőző, hozzá négy kapszula kávé. A minibárban kóla, sör, kétféle víz. Az éjjeliszekrényen toll, papír. Az ágy mellett egy hintaszék. Gyermekkoromban azt kérdeztük egymástól, ha valami lehetetlenre vágytunk: Hintaszéket nem kérsz? Minden, a reggeli is benne van az árban. Csak annyit veszek el, amennyire szükségem van. A papucsot, egy üveg vizet. Minden apró dolog olyan szép, mint egy csoda. Tele van gondoskodással. Minden ajándék és úgy örülök mindennek, mint egy gyermek.
5. Mikor már éppen indultunk volna tovább a bérelt autóval, a hotel előtt még elég erős wifijelnek hála el tudtam olvasni a szomszéd üzenetét, akit megkértem a cicák etetésére. Mr. Darcy egy napja nincs meg, írta. Mi legyen. Leírtam néhány ötletet, hol keresse, de igazából tudtam, a cicáink csak az én hangomra jönnek elő, ha a közelben vannak. Aztán továbbindultunk, bár abban a pillanatban inkább egyszerűen csak haza akartam menni. Hallgatagon, (én könnyezve is) tettük meg a következő útszakaszt. Azt hittem, megszakad a szívem. Egy útszéli étteremnél felkapcsolódtam a nyitott hálózatra, így megnézhettem a frissen kapott fotókat a megkerült cicáról. Ott volt a közelben, ahol gondoltam. Előtte azon gondolkodtam, mi az, amit itt és most tennem kell és lehet. A remény szép, nehéz munkáját minden helyzetben el lehet végezni. Meg lehet próbálni. Az én esetemben ez úgy néz ki, hogy először is nem hibáztatom magam, amiért mindent szeretnék: háziállatokat, utazni, mindent. Hogy egy tágas életet szeretnék, ahol bízhatok, nem abban, hogy minden rendben lesz, hanem, hogy akkor is megéri, ha nem az elképzelések szerint alakulnak a dolgok.
6. A könyvklubbal éppen egy beszéddel kapcsolatos könyvet olvasunk (Mechthild R. von Scheurl-Defersdorf, In der Sprache liegt die Karft), az első részben pedig van egy olyan feladat, hogy figyeljük meg, milyen szavakat használunk a leggyakrabban. Sokan - én is - a "kell", "muszáj" szavakat használják még örömteli feladatokra is ("még gyorsan vennem kell xy-nak egy ajándékot"). Ezen az utazáson rájöttem, ha nem is mondom ki, a belső monológom tele van félelmet, aggódást, féltést kifejező szavakkal. Összeszorult szívvel és gyomorral számítok a legrosszabbra. Egy utazás soha nem csak egy külső utazás. Mindig egy belső is. És ezek után egész idő alatt törekedtem rá, hogy átfogalmazzam a mondataimat. Örülök ennek a kihívásnak. Kíváncsi vagyok, mikor és hova jutunk. Örülök, hogy jó szomszédaink vannak. Hiszek benne, hogy az állatok nem mennek el onnan, ahol szeretetet, ételt és szabadságot kapnak. Ilyesmi. A bizalom valóban nehéz, de szép, elvégezhető feladat. Mint mindent, ezt is gyakorolni kell. Az egyetlen, ami valóban legyőzi a félelmet, az a szeretet, millió árnyalatban és formában.
7. Késő este érkezünk Monasque-ba, a belvárosban béreltünk egy kis apartmant. Már minden zárva, mire sikerül parkolni, felcipelni a lépcsőkön a csomagokat. A platánfák által szegélyezett, már csendes körútra néző balkonon sós rudacskákat ropogatok vacsorára az utcalámpák fényénél, kimerülten, boldogan.
8. Egy nap múlva indulunk tovább, a következő szállás Hyéres-Les-Palmiers-ben vár ránk. Az odavezető úton betérünk Aix-en-Provence-ba és Sanary-sur-Mer-be. Ez utóbbinál pillantjuk meg először a tengert. A tengerrel találkozni mindig megrendítő. Nem tudom miért. Az ember csak áll csendesen és néz hosszasan a messzeségbe. Mikor végre továbbindulunk, egy már zárásra készülődő boulangerie-ben veszünk néhány apróságot, de nem tudunk még elmenni, visszamegyünk a partra és vacsorázunk. A sétány mentén, ahogy megyünk az autóhoz az alkonyodásban, a kerítéseken golgotavirágok omlanak ki az utcára, jázmin, papagájvirág, kefevirág és korallvirág, csupa finom, mindent ragyogással bevonó színnel és illattal.
(Holnap folytatom.)
9 comments:
Annyira "megrázó", amit a 6. pontban írsz. Igen, sokkal többet kéne olyan mondatokat írni/gondolni: hogy örülök ..... Nekem talán, a nem volt időm/energiám a leggyakoribb kifejezésem, de mindig sokkal több a tervem/ötletem, mint amennyi megvalósítható.
Jól tettétek, hogy béreltetek autót. Kár lett volna, ha elmarad az utazás. Nemcsak azért, mert így mi is olvashatjuk a kalandjaitokat, gondolataidat...
De szeretek naplót olvasni! Köszönöm.
annyira szeretem az élménybeszámolóidat, kis ékszerkövek (szépségesek, értékesek) és a fotóid is, meghatódom némelyiknél (pl. a kórus- mert tudom, miről beszélsz: a kupola alatt szépre énekelő emberek), és a TENGEER, ...♥♥♥
(mondjuk az utolsó fotó felér egy merénylettel, annyira guszta és kívánatos...(átrohantam a sarki cukiba)
de nagyon sóhajtoztam a Chiharu Shiota kiállítása képének láttán is (https://www.chiharu-shiota.com/top)
Nagyon szép és fontos mondat ez, hogy "A bizalom valóban nehéz, de szép, elvégezhető feladat.", nekem most ez ugrott ki a szövegből.
A képek közül pedig, amelyiken a tájban állsz: abba a tájba belelátom Cézanne festményeit, pedig nincs is rajta az ő hegye, nem a konkrét helyet, hanem az atmoszférát, a színeket, még akkor is, ha neki nem is a színek voltak fontosak, és még akkor is, ha talán nem is Aix-en-Provence-ben készült az a kép, csak talán a közelben. De akkor is megérintett... jó lehetett azon a vidéken járni.
És még gyönyörű az az installáció is!
Folyamatosan tudnám olvasni soraidat!
Veled együtt “izgultam” az úton…
Örülök, hogy végül minden megoldódott 🙏
Piroska
Olyan jó tudni, hogy folytatod az útinaplódat. Van mit várni holnap is. Köszönöm, hogy részese lehetek.
Olvasva bejegyzéseidet többször megfogalmazódott már bennem vajon mi lehet az oka szorongásodnak?! A hatos pontban megfogalmaztál valamit... köszönöm.
Köszönöm , hogy olvashatlak ❤️🙏
Köszönöm a hozzá(m)szólásokat. :)
Kedves Márta, nem érdemes különleges okokat keresgélni a mondataim mögött, egyrészt mert nem tudok semmi különöset mondani, s ha tudnék is, valószínűleg nem egy nyilvános blogon írnék róla. Millió ok miatt lehet szorongani, például, mint itt is, egy eltűnt cica miatt, elromlott autó miatt, vagy egy-egy híradó megnézése után, hogy elérem-e a következő vonatot, vajon elég jól végzem-e a munkámat...amikor ilyesmiről írok, s hogy én hogyan küzdök meg vele, akkor ennek nem az a célja, hogy megosszam a titkaimat, hanem abban reménykedem, hogy aki hasonlóan érez, az érteni fogja. (A többiek nyugodtan átugorhatják ezeket a témákat.) Egy hívő ember is küszködhet ilyesmivel, akinek gyermekei, szerettei vannak, de még ha csak egy macskája is, az félti őket, nehezen engedi meg magának, hogy egyszerűen csak örüljön a saját napjának, sok bizalomgyakorlatokra van szükségem, hogy tovább tudjak menni, szó szerint, vagy átvett értelemben.
Post a Comment