három hónap után először elmaradt a hétfői, " márta asztala" című rovatom. Mint ahogy az Instagram sztorikban vezetett egyszerű olvasónaplómat is abbahagytam három héttel ezelőtt, a negyvenedik, idén elolvasott könyvnél. Nem azért, mert azóta nem olvastam semmit. Talán akkor kezdődött, amikor visszavittem néhány elolvasott könyvet a könyvtárba, és - akarattal - nem fotóztam le őket. Mindez velem történik, aki már kitaláltam és végig is vittem néhány évvel ezelőtt egy 100 napos kihívást, ami azt jelentette, hogy száz napon át minden nap írtam a blogra. Vagy aki hibátlanul abszolválta a 365 napos kávékihívást, és egy éven át minden nap lefotózta és közzétette, néhány sor kíséretében, az aznapi kávéscsészéjét. Vagy aki hűségesen írja az adventi bejegyzéseket, minden decemberben 24 napon át, legalább tíz éve.
Számomra ezek a számok kihívást jelentenek, kalandot és szabadságot. Néha korlátokat is, abban az értelemben, hogy a bennem hömpölygő gondolatok legalább egy részét így tudom rendezett formában, hogy más is értse, kifejezni. Vagy biztosítani, hogy egy ilyen fontos dolog az életemben, mint ez a blog, éljen és virágozzon. Hogy bármilyen szerény mértékben is, de szolgálja az életet. A jellemvonást is kifejezik, hogy nem szeretek csalódást okozni, s ha megígértem valamit, tartom magam hozzá. Szerintem ez nem változott, de lám, mégsem dől össze a világ, hogy két ilyen, tulajdonképpen jelentéktelen ígéretet is megszegek, ami azért is furcsa, mert közben többet olvasok és írok, mint valaha.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem vagyok tökéletes. S nem is akarok már az lenni. (Annyira.) Elfelejtek fontos dolgokat, nem mindig tartom be a szabályokat. Főleg azokat nehéz nem betartani, amiket rajtam kívűl nem kér számon tulajdonképpen senki.
Egyetlen dolgot nem felejtek el soha: reggelenként kimenni a kertbe, lassan végigsétálni a még harmatos füvön és alaposan szemügyre venni, mi minden változott tegnap óta. Az erdei rózsa szerteszét ágazó bokráról leszakítok egyetlen szál rózsát a kávé mellé. Hihetetlenül édes, finom illata van. Leszedem a frissen érett málnákat, reggelit készítek magamnak. Néha két-három órán át nem is csinálok semmi mást, csak nézelődök. S ha rákérdezne valaki, azt válaszolnám, dolgozok. Mert valóban, ha félretesszük, elengedjük végre azt a sok mindent, amiről azt hisszük, feltétlenül szükségünk van rájuk az élethez, végül kiderül, hogy nincs ennél fontosabb munkánk az életben: figyelmesen élni, mindent, de mindent megköszönni.
10 comments:
"Néha két-három órán át nem is csinálok semmi mást, csak nézelődök… végül kiderül, hogy nincs ennél fontosabb munkánk az életben: figyelmesen élni, mindent, de mindent megköszönni." Én is most megköszönöm neked, hogy ezeket a mondatokat leírtad. Annyira "betalált" nálam :)
A reggeleket én is így kezdem, hogy csak "nézelődök"... illetve szemlélődök, gondolkodok, átgondolok, hálát adok, kérek, olvasok... Hédi
Az írásod első részében olvashattuk, hogy akár naponta is mennyi örömöt adtál nekünk eddig is, és a blogoddal mennyi szép percet okozol mindig számunkra. Mikor nehéz időszakomat éltem, hozzád jártam feltöltődni, és ha nem írtál éppen akkor, akkor visszaolvastam a blogodat. Képes voltam órákon át itt üldögélni, hogy helyrehozzam a lelkivilágomat. Hálásan köszönöm.
Jó nézelődéseket kívánok.
Néha betartani jó a saját rendszerünket, néha kikacsintani belőle. Szép keddet, Márta!
Kedves Márta! Közel húsz éve vagyok több blognak is lelkes, odaadó és rajongó olvasója. Ennyi idő alatt többen változtatták a blogjukat zárttá, esetleg később megszüntették egyéni döntésük alapján, mert elfáradtak vagy talán úgy érezték, hogy már nem tudnak újat mondani az olvasóiknak.
Az idősebb korosztályból többen is meghaltak, amit nagy szomorúsággal fogadtam/tunk el.
Egy dolgot tanultam meg az elmúlt évek alatt. Legyek türelmes, és senkit ne próbáljak egyetlen gondolatommal sem hibáztatni, ha nem találok új bejegyzést a blogján. Nyilván nyomós oka van/volt rá, ha nem tudott írni, vagy akárcsak egyetlen türelemre intő képet feltenni az oldalára.
Minden blog olvasónak üzenném, magamat pedig nap, mint nap megerősítem abban, hogy egy-egy új bejelentkezés a megszokott blogjainkban: AJÁNDÉK, amiért csak hálásak lehetünk.
Nem szeretek rangsorolni, de TE nagyon sok olvasódnak biztosan a dobogó legfelső fokán állsz, és annyira sok erőt adtál másoknak, hogy ha bármikor már valamilyen okból nem lesz időd, erőd, akaratod tovább írni, akkor is megtettél egy olyan nemes utat, amelyet csak nagyon kevesen jártak be.
A blogod a Tiéd, és még gondolatban sem kell szabadkoznod, ha időnként szabadságolod magad.
Pihenj és töltekezz, és csak akkor írj, ha jön a belső késztetés. Mi pedig nagy-nagy örömmel és hálával olvasunk a jövőben is.
Kellemes nyarat kívánok Debrecenből: Kelemen Éva
Köszönöm nektek, nagyon szép és felszabadító szavak :)
Drága Márta! Hálás vagyok érted s az írásaidért. Mindig benézek a blogra és mint egy kisgyerek nagy7 kíváncsisággal és várakozással nézek az újabb írásod felé. Ajándék az számomra, ha talàlok itt valamit, újabb gondolatokat, fotókat. És el kell, hogy mondjam, hogy sokat adsz . É
hát (az az igazság), hogy nekem tökmindegy hogy hétfőn jössz, vagy milyen rendszeressébe kényszerülve, vagy anélkül, egy a lényeg GYERE.
sokat gyere és mesélj, akár az útjaidról, akár a könyvekről(pláne), akármiről, csak mesélj
majd megszokom, hogy ne az legyen az első ébredésem után - se elalvás előtt - , hogy benézzek ide "háthaírt"
de fontos, hogy írj
és fotózz
és legyél
sűrűn
Az Instagramon láttam, hogy Márta túrázik szuper helyeken. Szóval biztos mesél majd, de most épp megéli:-)
Thank you, I love it.
Taking time to slow down is really important. For me it is the garden, like you. But also...there's something almost magical about hanging out the laundry: the scent of freshly washed clothes, the feel of the fabric between my fingers, the line stretching out with clothes swaying gently in the breeze, and the sky above – sometimes blue, often adorned with fluffy white clouds. It's a moment of simple joy and connection with the everyday rhythms of life.
Groetjes,
Aritha
Oh yes, hanging out the laundry is really the best. :)
Post a Comment