Minden olyan szép! #44

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Reális élet. A naphosszanti gyaloglás világából szinte azonnal az irodai létbe csöppentem. A fejem fölött nyolc-tíz vagy még több órán át a neonlámpa fénye. Minden este a meglepetés, hogy kint már sötét van. Nem is a munka mennyisége, hanem a stressz, ami egyszerűen csak van. Mert emberekkel dolgozunk és mi is emberek vagyunk. Könnyekkel is küzdeni néha. Hétvégén délig aludni - szinte soha nem fordul elő -, majd délután is aludni még egyet. Ez is a reális élet, de nem reálisabb, mint az, amikor szélben, esőben, forró napsütésben gyalogoltam egész nap. Tanulom, hogy minden hozzátartozik az úthoz. A szép, a kellemes is reális. A csontokig hatoló fáradtság is, s hogy milyen nehéz néha szót érteni az emberekkel. Kiteszem magam való élet viszontagságainak. Élek. Reálisan.

- Az én életem. Megnéztem a Netflixen a Don't Worry Darling című filmet Harry Styles és Florence Pugh főszereplésével. Nem szeretnék belemenni a film (talán) fő mondanivalójába, csak azt a kis mondatot szeretném kiemelni, amit Alice mondott Jacknek, amikor rájött, hogy a férje egy különleges szerkezet segítségével elrepítette mindkettőjüket, anélkül, hogy őt megkérdezze, egy szimulációba. Egy tökéletes világba. Mindenki boldog volt ebben a világban, csak senki sem volt szabad és benyugtatózták azt, aki nem engedelmeskedett vagy túl sok kérdést tett fel. Amikor Alice egy dallam hatására visszaemlékszik a régi, fárasztó, túlóráktól terhelt életére és rájön az igazságra, megkérdezi a férjét, miért tette ezt. Jack valami olyasmit válaszol, hogy szeretetből és mert mindig olyan fáradt volt a sok munkától. "De én szerettem dolgozni", nem volt könnyű, "de az én életem volt" és te elvetted tőlem, mondja Alice a drámai végkifejlet előtt, amit nem árulok el. 

Szeretem ezt a mondatot. 

Nem mindig könnyű. 

Sokszor könnyebb, mint másoké és néha nehezebb. 

De az enyém. 

Mindennel együtt.

- Ősz. Boldoggá tesz az ősz érkezése. Teljesen feléledek tőle. Olyan szép! Mindent szeretek, ami hozzátartozik. Az első gesztenye simaságát a kabátzsebemben. A színeket, a ruhadarabokat, a kissé bolyhos takarót a nappaliban, a gombákat az erdőben. Sok virág már elnyílt a kertben, de mindig van néhány, ami egészen késő őszig virágzik még. Mintha őrizné a reményt, a hitet, a szépet, a lehetséges legutolsó pillanatig. 

- Az egyszerű dolgok szépsége. Napokig tervezni, hogy szedek egy csokor virágot a kertből. Mesebelien piros gyümölcsök az almafán. Az egyszerű élet utáni vágy, miközben autózás közben egy múlt század eleji történetet hallgatok a hangoskönyvtáramból. A törekvés, hogy széppé tegyem valamilyen formában a világomnak akármilyen apró részét. Az ablaknál olvasni, miközben odakint esik az eső. Vacsorát készíteni, miközben lassan besötétedik. S legkapkodósabb napokon is megteremteni magamnak annak a luxusát, hogy valamit lassan végezzek el. Utolérni magamat a házimunka valamelyik területén, pont akkor, például a mosással, amikor már nem maradt egyetlen tiszta pólóm sem a szekrényben. Egyszer zárás előtt még gyorsan beugrottam kenyeret vásárolni a faluban a boltba. Végül nem csak kenyérrel jöttem haza, hanem egy puha papuccsal is, rajta - nagyon fontos részlet! - egy bojtos masni, egy több rekeszre osztott kis dobozzal és egy cipzárral zárható, átlásztó, műanyag borítékszettel, amilyet már régóta kerestem. Olyan boldoggá tettek ezek az apró, hasznos dolgok, mintha nyertem volna a lottón.

- Újra lendületet adni a félbemaradt dolgoknak. A könyvklub a tervezett egy helyett két hónapon át szünetelt. Az előbbi időpontkeresés kudarcba fulladt, most megpróbálkoztam egy másodikkal. Megint pontosan ugyanannyian jeletkeztek mindkét felajánlott időpontra, ezért én döntöttem el, melyik legyen. Szinte olyan érzésem van, ha nem erőltetném, egyszerűen csak megszünne az egész és még talán nem is hiányozna senkinek. De azt hiszem, nem árt egy kicsit elszántabbnak lenni. Nem azonnal feladni. Megtanulni, gyakorolni annak a művészetét, hogyan kell újra megszeretni, elkezdeni a szép dolgokat az életünkben. Ugyanez minden más területen is, ahol a nyár folyamán kivételesen, átmenetileg nem foglalkoztam rendszeresen hol ezzel, hol azzal. 

Mert amit szeretünk, azzal gyakran foglalkozunk, innen ismerhető fel, hogy szeretjük - gondoltam sokáig. 

De azt hiszem, inkább a fordítottja igaz: 

amivel rendszeresen foglalkozunk, 

azt megszeretjük.