és ma tökéletes szinkronban voltam az órával is..5,45-kor ébredtem meg, egy pillanattal a csörgés előtt. A konyhában épp megsült az este előkészített kenyér, és miközben valami színes kis mackókat ragasztottam Sára szülinapi meghívóira, az este félig-megnézett filmre gondoltam. (Szép, kerek mondat ez.) Into the wild, ez a címe. Ha valakinek meglenne véletlenül az egész film, ne kíméljen meg tőle, mert kíváncsi lennék a többi részére is. Egy fiatal fiúról szól, akinek elege lesz az egész civilizációból, a maximális pontszámaiból az egyetemen, szétvágja a hitelkártyáit, elégeti az összes pénzét, és elindul a vadonba egyedül. Gyönyörű tájak vannak benne, zord mindenség, na meg a srác a gondolataival. Azt el kell mondjam róla, hogy azért nem százas a fiú szerintem ( a százasok-ról nem lehet filmet készíteni), de kíváncsi vagyok a folytatásra. Mondjuk azt ne kérdezzétek, miért kell hozzáfogni egy olyan film nézéséhez, ami csak félig van meg, (noooormális, Margit? )... mert fogalmam nincs...
Most pedig, mivelhogy szombattól még nem mászott le a rengeteg sár a cipőmről, muszáj lesz nekem letakarítanom.
Ja, és ezzel a versidézettel kezdődik a film (szerintem nagyon szép):
There is a pleasure in the pathless woods;
There is a rapture on the lonely shore;
There is society, where none introduces,
By the deep sea, and music in its roar;
I love not man the less, but Nature more...
Lord Byron
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment