Bejegyzés, amelyben

Füles félig-meddig magához tér, és eldönti: eddig és ne tovább.
Kezdtem ezt azzal, hogy délután, miközben gyerkőc szolmizált, feladtam egy rég esedékes csekket. Minden nap halogattam, de ma befizettem, és ezzel helyrebillent a lelki egyensúlyom is. Én sajnos annak vagyok a híve, hogy amit ma megtehetsz, halaszd nyugodtan holnapra, és ez nagyon nem jó, tudom na. Aztán elhatároztam, hogy holnap reggel mindenképpen kimegyek futni egy kicsit, mert ez már így nem állapot.
Szolfézs után gyerkőcöt meghívtam egy forró csokira, és közben jól kigondoltuk, milyen szülinapi bulit rendezünk neki jövő szombaton, igaz, hogy akkor már majdnem nyolc éves + egy hónapos lesz, de talán még belefér. Nagyon szeretne egy bulit, pedig úgy volt, hogy idén nem lesz. Ja, és rájöttem, milyen jó kettesben elmenni így vele, amikor nem tolakszik oda állandóan egy kistestvér. Legalábbis erre következtettem abból, hogy Sárának közben állandóan fülig ért a szája, na meg be sem állt amúgy, egy pillanatra sem...
És a németre nagyon rá kellene kapcsolnom, ciki volt csütörtökön, hogy alig ment a fordítás. Már rég előbbre kéne tartsak. Irulok-pirulok rendesen...Na, mondom, hogy csak félig-meddig tért magához Füles...:(