Aranyat ér ez a

kis rét a házunk mellett. Merthogy bármikor kimehetnek oda a gyerekek, és pont odalátok...Kell egy kis szabadság nekik. Eddig még nem laktunk olyan helyen, hogy nyugodt szívvel leengedhettem volna akár az udvarra is játszani őket egyedül. Itt is vannak veszélyek, mert például a domb mellett jár a piros vonat, de oda nem szabad menniük és remélem, még nem tartunk a lázadó korszakban, hogy azértis oda akarjanak menni. Éreztetni akarom, hogy megbízom bennük. Persze ez nem akadályoz meg azon idegesítő szokásomban, hogy ilyeneket mondjak állandóan: Vigyázzzzz!!! Nehogy le, ki, eless, nehogy ez meg az történjen... Például az előbb azt mondtam: Vigyázz, nehogy eltaposson a buldózer! És idegesítő az a szemtelenség is, ahogy szemforgatva már helyettem fejezik be a mondatokat...Na, csak lazán és bölcsen, és okosságosan az anyáskodással...