Ma találtam a földön

egy kitikkadt mohadarabkát, és hazahoztam. Jól megöntöztem, és azon tűnődöm, vajon meg tudna-e itt nálunk is élni, vagy mindenképpen vigyem vissza valami erdőbe...Azt hiszem, jobb lesz neki az erdőben, de elsősegélyként megteszi az én konyhám nyújtotta élettér is...
S ha már az ilyen természetközeli dolgoknál tartunk: a suliban ma Sáráék epret ültettek, amit majd ők ehetnek meg (ezt onnan tudja, hogy mondták az "essen" szót:), Annáék pedig valamilyen hagymát, majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Amúgy a kertészkedés a kedvenc tantárgyuk.
Én pedig végre tettem néhány lépést a nyelvtanfolyam irányába. Először is írtam egy mailt a weimari iskolának, ahonnan válaszoltak, és kérték, hogy minél hamarabb hívjam fel őket. Én az ilyen felhívásos dolgokat mindig átpasszolom Tibinek, de ő jóformán reggeltől estig dolgozik, így hát megembereltem magam és felhívtam én az illetőket. Hm, nem mondom, hogy nem volt érdekes életem első német telefonbeszélgetése...:) Száz szónak is egy a vége, de azt hiszem, azt beszéltük meg, hogy ugyan nagyon-nagyon későn jelentkezek, mert hogy már javában zajlik (másfél hónapja) a kurzus, de...menjek el pénteken egy tesztre, és talán még én is beszállhatok. Aztán nagyon kedvesen aprólékosan elmagyarázta, hogy merre kell menni, de abból nem sokat értettem, a lényeg az, hogy van fizetős parkolóhely az épületük előtt...Na, lesz valahogy. Kicsit az idő szorításában is vagyok, mert a gyerekekért vissza kell majd érnem időben, de hát bátraké a szerencse, nekivágok egy térképpel, aztán a weimari népek jobban teszik, ha vigyáznak magukra az utakon.