Monday, May 5, 2008

Ma volt

az első óvodai napja Enikőnek. Csak egy órát maradtunk, a fokozatos beszoktatás okán...De én annyira csalódott vagyok. Bár biztos nem jó ötlet azonnal elítélni valamit, de az első benyomásom egyáltalán nem pozítiv, és az Enikőé sem. Kívülről pedig nagyon rendezett, szép óvoda benyomását kelti. Eléggé káosz van az amúgy vegyes csoportban, minden kisgyerek játszik, ahogy tud és amivel tud. A gyerekek háromnegyede taknyos, mindig sírdogál valaki. De ez senkit sem zavart, kivéve engem. Az óvónő, aki amúgy kedves, nem igazán tudta a gyerekek játékát irányítani, vagy felügyelni valahogy. Tehát, arra gondolok, hogy olyami játék felé terelgetni a kicsiket, ami lefoglalja őket, vagy valami. Ahogy ott ültem Enikővel és puzzle-t raktunk ki, egy csomó gyerek odagyűlt, az egyik az ölembe, és nem azért mondom, de én jobban tudtam volna foglalkozni velük, mint az óvónő, még a nyelvi nehézségek ellenére is. Mikor kijöttünk, Enikő azt mondta, hogy holnaptól most már szeretne a rendes középső csoportjába járni. Merthogy mi Pápán homogén csoportú oviba jártunk, és szerettük. Tudom, hogy manapság a vegyes csoportra esküsznek a szakemberek, de szerintem ez csak igazán hozzáértő óvónőkkel valósítható meg.
Itt emésztem magam...

15 comments:

Anonymous said...

muszáj Enikőnek már most oviba járni?

amilgade said...

:-( Nincs a környéken egy másik ovi??

Anonymous said...

A nyelvtanulás miatt szerettük volna, hogy járjon naponta legalább néhány órát. Meg hogy én is tudjak valami nyelvtanulási lehetőséget keresni magamnak addig, mert nem vihetem magammal. Amúgy nem tudom, hogy itt is kötelező-e egy évet oviba járnia iskola előtt.
Idegesít, hogy csak ez a lehetőség van, mert ide tartozunk, meg amúgy is...ha lehetne is, vegyem sorra a város összes oviját, vagy nem tudom, mi legyen.

Anonymous said...

Ja, Amilgade, most látom, hogy egyszerre írtunk. Messzébb van más, de ugyanilyen város által fenntartott intézmény.

idrah said...

Szia Márta!
Sajnálom, hogy nem jók az első benyomások... :-( Otthon Ákos is homogén csoportba járt, nagyon szerettük, de szinte ez volt már az utóbbi időben az egyetlen az egész városban, és úgy tudom, azóta vegyessé is tették. Itt vegyes csoportú oviba járt, de kevesen voltak (kb. 10-12-en). A pedagógia az, hogy nincsenek irányított foglalkozások (kivétel a "Sprachförderung"), játékok, csak önálló, szabad játék, amibe az óvónő csak akkor avatkozik bele, ha nagyon muszáj. Van éneklés, van mesélés délelőtt. Az udvari játék is szabad. Ti valószínűleg pont abban az egy órában voltatok, mikor szabadjára volt mindenki engedve. Később a délelőtti rutin/napirend azért kicsit összerendezi a viszonyokat, már nem pityeregnek a reggeli érkező kicsik, van közös ének, mese, tízórai stb. Szóval szerintem lesz még jobb ez, fel a fejjel!!!!! :-)

Anonymous said...

Remélem, hogy igazad van. Itt 21-en vannak a csoportban. Csak ne lenne annyi náthás köztük...Milyen kényes is vagyok, ha a saját gyerekemről van szó. (Amúgy Pápán mi is az "utolsó mohikán" ovit választottuk, csak ott van már homogén csoport...) Köszönöm, kicsit megnyugtattál.

idrah said...

Taknyosság... na igen, nem is csoda, hogy annyi a beteg gyerek. Pont Lacinak fortyogtam a múlt héten, amikor ugyan szép napsütéses, de még csak 10-12 fokos időjárás volt, hogy a német gyerekek mennyire lengén vannak öltöztetve. Szandál zokni nélkül, póló, térdgatya :-). Meg is van az eredménye, a sok taknyos gyerek személyében... Az enyémek ugyanekkor még pulóverben és vastag mellényben, sapkában voltak a játszótéren. Sőt még most a 18 fokban sem merek rájuk rövidujjú pólót adni. Ugyanakkor a jéghideg patakban tegnap járkálhattak mezítláb. Jókis szülő vagyok mi??!! (irulpirul) :-)

idrah said...
This comment has been removed by the author.
márta said...

A jéghideg patak az más. És ha magyar szülőről van szó, az is totál más. :)

Anonymous said...

én is egyetértek idrah val,szerintem is pont abban az órában voltatok mikor nem volt foglalkozás.Nyugodj meg jobb lesz ez,ami a taknyoksságot illetti az itt nállunk is igy van sajnos,nem minden anyuka tartja otthon a gyerekét ha beteg(Jonathan nagyon sokat volt beteg mig oviba járt,mindenféle virust összeszedett)...na de ne add fel!Lesz jobb is!!

Anonymous said...

az egy év az iskola elött nem kötelezö itt,de azért szerintem nem rosz ha jár oviba.

márta said...

Köszönöm a biztatást...minden szavatokat elhiszem.:) Amúgy ma reggel már otthagytam két órányira, mindjárt mehetek is vissza érte.:)

SKata said...

Az a baj,hogy sokszor fizikailag lehetetlenség homogén csoportokat kialakítani:(!Kevés a gyerek,ahány van,annyiféle korú és ha egy óvoda meg akar maradni,kénytelen vegyesíteni.Pedig hidd el,sok-sok óvónő van-én is-,akiknek ez nem jön be.Annyira.

márta said...

Igen, biztos van előnye, csak most nehéz megszokni, hogy ennyi kis síró-rívó csöppség is van ott...:)

Andi said...

Igen, az 'ovodak' pontosan ilyenek itt Angliaban is, bar en nem ovodaknak hivnam oket, inkabb gyermekmegorzonek...