Szóval az úgy volt,

hogy ma meg Apoldába kellett mennem, a nyelvtanulási papírjaimat intézendő. Az illendő elkavarodást és térképbámulást letudva megtaláltam az egyik hivatalt, ahol adtak egy papírt, aztán a másikat is, ami az apoldai Volkshochschule...Nem igazán tudtam, miért kell odamennem, de érdemes volt, mert például azzal kezdték, hogy jól darabokra tépték azt a papírt, amit a Hivatal nr.1-ből szereztem. De azért nagyon kedvesek voltak, és lehet, hogy ez valami helyi hagyomány, mármint a papírtépés...Na jó, nem is, mert aztán írtak nekem másikat, mert az első papír már nincs érvényben, és nagyon jól elbeszélgettünk, igazán, ennyi bókot és dicséretet rég nem kaptam. Hogy milyen okosak a magyarok, és hogy én is milyen okosnak nézek ki, (lehet, hogy nem épp ezt mondták, de ez az én blogom...:)...Egy szó, mint száz: elvileg itt, Bad Berkában is fognak nyelvtanfolyamot indítani, merthogy több jelentkező is van innen, és akkor már megéri. Az is lehet, hogy júniusban indul, de az is, hogy júliusban, vagy augusztusban, de szeptemberben mindenképp...:) De előtte még elküldik a papírjaimat Jenába (ez egy másik város a közelben), nem tudom miért, aztán felhívnak, hogy hogyan tovább...Szóval akkor mégsem megyek Weimarba nyelvet tanulni, vagy már én se tudom. Majd csak kiderül.
Nagyon élveztem az autózást, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy francia filmben lennék...ahogy kanyargott az út a faluk között, a repceföldek mellett, és az út menti fákról a szél a szélvédőre fújta a virágszirmokat...
Igaz, ezt a romantikus varázst aztán kicsit feledtette az a tény, hogy a lépcsőházban a lépcső legutolsó fokain szakadt el a szatyor füle, és az egész hétre vásárolt joghurtjaink szanaszét gurultak visszafele...De még mindig jobban jártam, mint a szembeszomszédasszony, aki reggel egy porcelánnal teli dobozt ejtett le.