Német

nyelvi képességeim, vagyis jobban mondva képtelenségeim újabb bizonyítékát adtam ma...Pedig a minap is úgy örültem, mikor a fül-orr-gégész, - akihez úgy kerültem, hogy Enikő logopédusa arra gyanakodván, a kicsike azért nem halad különösképpen nyelvileg, mert talán nem hall jól - na szóval, ő azt mondta, hogy hű, de jól beszélek németül. (Persze Enci nagyon is jól hall, és ezt azért jó tudni.) Mert hogy pont előtte gondoltam orrlógatva arra, hogy már háromnegyed éve itt vagyunk, és én még mindig milyen vacakul beszélem ezt a nyelvet. Echte hullámvasút ez, mondom én.

Szóval. Már vagy két hete megbeszéltük Juttával, hogy ideje a férjeinket is megismertetnünk egymással egy finom kávé társaságában, és hogy az ma lesz. Nos, mindegyikünk úgy értette, hogy ő lesz a házigazda. Így három órakor ők is meg mi is vártuk a kedves vendégeket. Úgy fél négy után ő hívott, hogy akkor hol is vagyunk, erre én, hogy akkor ők hol is vannak. Szóval így. Hogy most ki értett félre kit, azt már soha nem fogjuk megtudni. Én mindenesetre elég rosszul kezdtem érezni magam a bőrömben, de aztán elmúlt ez az érzésem, mikor tíz perc múlva az egész héttagú családjuk beállított egy termosz kávéval, és egy tálca sütivel. Így szépen összeraktuk a kétféle uzsonnát, találtunk helyet magunknak a nem épp tágasságáról híres nappalinkban (Jane Austen ezt még szalonnak nevezte), és jól elvoltunk...nemrég mentek el.

Én általában egyáltalán nem szoktam vágyni arra, hogy valami apropóján megemlegessenek. De idegen környezetben ezt egyszerűen nem lehet elkerülni. Vagy azért, mert állandóan félreért az ember valamit, vagy azért, mert óhatatlanul másképp gondolkozunk, mint az "őslakosok". Például a múltkor szánkózni voltunk egy kétgyerekes
vendég családdal. Mivel elfáradtunk, Tibi hazament az autónkért, és számunkra teljesen természetes volt, hogy akkor abba most mind a kilencen bepréselődünk. Törvénytisztelő barátainkat kissé győzködni kellett. :) Igaz, az meg nekik jutott eszükbe, hogy a sehova-se-férő szánkót egyszerűen kössük az autó után. Később amúgy vissza is hallottam vicces sztoriként az esetet mástól. (Terjednek a hírek az bolondos magyarokról.)

Hát, ilyenek vannak. Nem túl egetrengető történések, de ahhoz talán elég érdekes bonyolódások, hogy bekerüljenek egy egyszerű kis rózsaszín blogba, egy ilyen egyszerű kis vasárnap estén...