Hamupipő hagyhatta el az erdőben ezt a bakancsot. Azóta a moha is benőtte, és ha én egy egérke lennék, ami jó, hogy nem vagyok, ebben a bakancsban rendezném be a lakásomat.
A gyerekek remekül bírták a sokkilométeres gyalogtúrát, büszke is vagyok rájuk nagyon. Amúgy talán még soha nem élveztem ennyire a természet mindenféle megnyilvánulását, ami nyilván nem így van, mert minden egyes kirándulás után ezt állítom és az nem lehet, hogy ennyire rossz legyen a memóriám. Ez pedig egy pillanatfelvétel a testvéri lét csöppet sem könnyű folyásából, illetve azon ténynek nagyon szép illusztrációja, hogy milyen nehéz is egyidőben boldoggá tenni az összes csemeténket... (kattintsatok a képre, mert az arckifejezések a lényeg...:))
6 comments:
Annak a bakancsos képnek nagyon hangulata van... (azt mondanám, olyan "mártás", de nem is teljesen, mert egy barátnőm is eszembe jutott róla, és bár én utálom az emberek dobozokba pakolását, de mégiscsak emlékeztettek egymásra. Anne Shirley-vel élve, azt hiszem rokonlelkek vagytok :-)).
A lányokról készült képen jót vigyorogtam :-).
Rákattintottam: és bocsánat,de kacagnom kellett. Olyan helyesek,bár az ilyen szituációkat nehezen viseltem annakidején,főleg hanggal együtt.:)
mivel tudhatta felbosszantani a kicsi a nagyobbikat?
Fenomenalis pillanatkep :))
hát ez nagyon jó!:-)
Nem emlékszem már, min bosszankodott Sára, de egy elefánt memóriájával kellene rendelkeznem, hogy az összes veszekedésük tárgyát észbentartsam. És hát igen, egyelőre nem tudok jobbat, mint hozzászokni a hanghatásokhoz is...:)
jujj:D:D
Post a Comment