A mai

nappal véget értek az idei kerti munkák. Soha nem gondoltam volna, hogy megtanulok ásni, de megtanultam és szeretem is csinálni. Az eper át van ültetve egy másik helyre, mert jövőre az eper volt helyére tervezem a zöldséges kertet, hátha több sikerem lesz a mindenféle kis zöldségekkel. A remény hal meg utoljára.

Még hazahoztam a legutolsó virágokat. Néhány félignyílt, féligelnyílt rózsát, csokoládévirágot és milyen szép neve van annak a kis lilának...őszi bánatot.



Ez pedig egy cukkini. A cukkinibokrommal az úgy volt, hogy mikor ideje volt a virágzásnak, virágzott is ezerrel, de a csigák mind megették...ezért csak most tudott végrevalahára teremni egyetlenegyet, de annál szebbet. Azért olyan szép, mert minden igyekezetét ebbe az egybe tette, és mert a miénk. Mindig a miénk a legszebb.