Mégis. Ha csak egy dolgot taníthatnék a lányaimnak, annak nagyon sok köze lenne ahhoz a másik sétához itt az erdőben, esőben, sárban, hidegben, mikor leveleket gyűjtöttünk és vidámak voltunk és magamban arra gondoltam: a boldogság egészen biztosan nem abban van, ami máshol, máskor lehetnék, hanem valahol abban, aki itt és most vagyok, azzal a néhány emberrel, akik szívesen vannak pont velem.
10 comments:
Nagyon aranyosak tudnak lenni lanykaid az esoben!
csak gyönyörködöm az írásaidban és én is boldog leszek tőlük:)))
Márta, szavakat nem találok, annyira szeretem a gondolataidat és a képeidet. Nem csak most, mindig.
(A városképeid a Before Sunrise c. film utolsó tizenöt percére emlékeztetnek. Szerintem neked is tetszene.)
Milyen jó kesztyűk vannak a lányokon!:-)
Csupa életvidámságok a lányaid!!!!Mindig a Kisasszonyok film jut róluk az eszembe.:)
mily szép, egyszerű igazságokat írsz, Te, Márta! :) köszönöm!
Köszönöm, hogy írtatok...
Lepkevár, ismerem a filmet. :) A második részét is, a Before Sunset c.-t is. (Reménykedem, hogy lesz majd harmadik is, ki tudja....)
Márta, én is reménykedtem! :) Bár egy harmadik rész már nem biztos, hogy tudná hozni azt a fajta "bizonytalansággal átszőtt romantikát", ami a veleje a meglévőknek. Nekem ez a (két) film a legek legje, és tényleg mindig eszembe jut a hajnali Bécs a képeidről. :) Annyira szeretem...
koszi... amugy valahogy csak a kepekre ranezve mar bevezettel a hangulatba, aztan elolvastam a bejegyzest, es meg teljesebb lett... :) nekem hianyzik a falusi csendes elet... :)
szeretem ezeket a kopottas-krémszín-halvány szépséges képeket
és az esős kép olyan vidám
szeretem ezt a hangulatot
Post a Comment