Egyetlen kéz ujjai is elegendőek már, hogy megszámoljuk rajta - ha akarnánk, de nem akarjuk, - az utolsó vakációs napokat. Kezdődik majd az iskola. De, elég szerintem minden napnak a maga baja. Amúgy a mai napnak nincs is semmi baja, mert itt és most szép a táj, szép a tenger, s készséggel elismerem, hogy mind jobban hiányzik Mici és a nyulak, a mindennapok és a virágaim, ésésés, de például az itteni fenyőknek pont olyan illata van, mint a Parang hegységben a száraz borókáknak, amikből este tüzet raktak a fiúk, (mert hegyet mászni is voltam, de arról nem is akarok írni, annyira szép volt)...Kora reggel gyalogosan bejártunk néhány környező horvát hegyi falucskát, vissza is értünk, mire felébredtek a gyerekek.
Amúgy még negyvenhét oldal van hátra Simone de Beauvoir önéletrajzi regényéből, és tetszik.
És előre örülök az ősznek, múlt évben is annyira szép volt.
És ezennel én is, én is, mint minden magára valamit is adó blogger, beléptem az év legszínesebb, leggazdagabb évszakát méltató, csodáló hangok sorába, és ez így van jól. Minden rendben.
3 comments:
Jó nagy körútat tettetek,de ha egyszer elindul egy család.:)
Elhiszem,hogy hiányzik az otthon,én is ilyen vagyok....Tüneményesek a képek!
de szeret(t)em én is Simone de Beauvoiret...
Én is hosszú estéket töltöttem Simone de Beauvoir könyvével.
Már megint átjárt engem is az utazásotok élménye!
Post a Comment