A fényképezőgépem a legjobb barátom, mert mindig velem van. Igaz, egyszer leejtettük, ezért néha nem működik, meg kicsit ütött-kopott is, nyilván. Este aztán néha visszanézem a képeimet, és soha nem látom őket szokásosnak.
Mi az, hogy szokásos nap, nincs olyan, hogy szokásos nap.
Múltkor a félelemről írtam, de most a bátorságról fogok, ha csak az egészen hétköznapi, másoknak egyáltalán fel sem tűnő bátorságról is...
Ha eszetekbe jut, időtök engedi, s kedvetek is úgy tartja: leírnátok egy-két szóban az utóbbi napok-hetek legbátrabb történetét? Nagyon érdekelne. S hogy én is adjak valamit, s mert majd' minden évben kigondolok valamilyen szerény játékot: a jövő kedd reggelig kommentelők közül kisorsolt valakinek majd küldök egy kis valamit, de talán leginkább csak csokoládét, teát, virágmagot, szívem minden szeretetét.
Elkezdem én: ma este, néhány hozzám hasonló korú bakfissal (akik közül csak egyiket ismerem) egyetemben, beautóztunk a városba életem első zumba órájára. Senki sem sejti, mennyi bátorságot kellett nekem ehhez az idők folyamán gyűjtögetni...
38 comments:
anyááááááám, voltál ilyen bátor?! le a kalappal! :)
elmúlt pár nap/hét bátorságom tán az, hogy felmerem venni a telefont és intézkedek ügyes-bajos dolgainkban(utálok telefonon keresztül intézkedni- magyarul is! de akkor nagyon határozottnak tudok tűnni, németül már kevésbé... az egy másik bátorsági próba :))
Nekem ma ahhoz kellett bátorság, hogy bevalljam magamnak, s aztán másnak is, hogy rosszul döntöttem. Célt tévesztettem a segíteni akarásommal, amitől aztán csak jó nagy kerülővel, csendben, gogosáreltevés közben és megbánással lehetett visszakanyarodni a megoldáshoz.
Örülök a zumba órádnak!
Évekkel ezelőtt elmentem egy hastánc tanfolyamra, amit ajándékba kaptam, ez inkább érdekes kirándulás volt.
Idén pedig a nyár táborban a salsa oktatásra mentem el, ami egy buli is volt egyúttal. Aktívan részt is vettem benne.
Mindkettőről azt képzeltem korábban, hogy "na ez az, amit én sosem fogok kipróbálni"
Néha a hétköznapi bátorságpróbák (amikor a saját gyengeségeinket, félelmeinket lépjük át) a legnagyobbak. Örülök, és sok örömet a zumbázáshoz!
Az elmúlt hetek legnagyobb bátorsága részemről egy hétfő délutáni találkozó volt, amitől egy hétig vacogva féltem, mert tudtam, hogy mi fog következni, mot fogok hallani, és hogy akkor dől el az életem - és nem úgy, ahogy én szerettem volna.
a bátorság lehet spontaneitás is? szerintem igen, ha tőlünk, a természetünktől, a habitusunktól eltérő dolgot váratlanul megvalósítunk.így akkor mi jegyet vettünk Amszterdamba, minden szállás és előregondolás nélkül. sztem ez bátorság.a másik variáció,ami felmerült bennem, az elmebaj, az nem tetszik.
De jó, zumba, én még nem mertem kipróbálni! Legyen benne sok örömöd!
Mostanában a legbátrabb cselekedetem talán az volt, hogy minden előzetes eltökéltségem ellenére mégiscsak elvállaltam az óvodában a "hőn szeretett" szmk-s posztot. Azzal győztem meg magam, hogy ha ennyire nem akarom, ennyire kemény dió ez nekem, akkor biztosan alakul majd a személyiségem általa. A személyiségalakulások meg ugye nem mindig a legegyszerűbb utat választják. :)
Szia Márta!
Már régóta olvaslak, nagyon tetszenek az írásaid, képeid és ahogy megéled az életet. Viszont most egy kicsit megleptél a zumbával :) További bátorságot kívánok hozzá!
Az én legutóbbi bátorságom (ami valójában lehethogy valami más volt, de én így éltem meg) az a kisfiam legutóbbi hoki edzésén volt, amikor nagyon megijedtem. Nemrég kezdte és a kis lábát edzés bizonyos perceiben nagyon furán mozgatta a korcsolyában és többször elesett, teljesen úgy nézett ki, mintha valami baja lett volna a lábának. A rosszullét kerülgetett, de a férjem mondta, hogy maradjak csak szépen a palánk mögött nincs vele semmi baj. Nagynehezen kibírtam és pár percen belül már vígan korcsolyázott tovább. Nekem ehez kell a bátorság, nem óvni és segíteni a gyermekem mindig és minden áron.
UI: ha én nyernék, szeretném ha az lenne a nyereményem, hogy én küldhessek neked ajándékot :)
Es hogy tetszett a zumba, Márta? En nem voltam bátor az utobbi napokban, hetekben. Nem voltak sem kicsi, sem nagy kihivasok. Egy valaki bátornak nevezett, mivel ujra babát merek vallalni. Viszont szamomara ez nem bátorság kérdése,ugyhogy nem dontottem korlatot:) Te mar nyertél egy csatát, szuper!
Jaj nekem. Mindig azt mondom a hozzám hasonló félős lányomnak, hogy csak az a bátorság, ha olyasmit tesz, amitől fél. Lehet más is megteszi, de másnak ez nem bátorság, ha előtte nem félt tőle... Nos az én bátorságom (vagy inkább vakmerőségem) elvállaltam, hogy egy Wikipédiában is szereplő matematikusnak megkritizálom egy szakmai művét... neki személyesen. Hogy mi ebben a kunszt? Kritizálni alapvetően tudok... csak nem biztos, hogy megértem, amit írt, és ha nem értem, akkor a fejemre is állhatok, nem tudok neki semmit mondani a művéről. Egyelőre a 37-ből a 10-dik oldalon tartok és kezdek elakadni... De lássuk be, bátorság kell majd ahhoz, is, hogy bevalljam: ez nekem kínai :)
Gira
Nem foglak meglepni: Telefonálni,ráadásul olasz nyelven, ráadásul szívességet kérni, ráadásul egy cseppet sem kedves, gőgös Signorától.
Talán kivezetni este sötétben két kisgyerek társaságában a reptérre...
Gratula a zumba órákhoz! Kitartást a bátorságban!
Nálam a hét legbátrabb pillanatai, talán azok, amikor szívszorongva és a könnyeimmel küszködve elválok a 23 hónapos kisfiamtól a bölcsőde öltözőjében, minden reggel... beszoktatás van...mindkét részről
Huhh, mindig is felnéztem rád! Zumba! :)
Bátorság? Hát az nincs. Gyáva vagyok, lassan három hete nem voltam az anyámnál az idősotthonban, nem merek telefonálni se, és minden nappal egyre-egyre rosszabb.
Hmm. Mégis csak bátor vagyok, ki mertem ezt mondani.
Képzeld Márta tavaly én is jártam 1 évet yumbara:),...neked kitartást és jó kikapcsolódást kívánok...
....én a múlt csütörtröki levélírásomat tekintem a legnagyobb bátorságnak...
...minden jót kívánok és köszönöm a ''bátorság-játékot'' most nagyon jól jött nekem:)
Piroska
MA egyedül el mertem menni egy rettegett ultrahang vizsgálatra...
Olyan jó lenne tudatosítani magunkban, hogy amitől félünk, szorongunk, egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik.
és "(...)a benne bízókban gyönyörködik az Isten" 147. Zsoltár 11. verse
.azthiszem, nekem minden nap egy bator nekirugaszkodas.sosem gondoltam, remeltem, de lett ket szep gyerekem gyors egymasutanban--meg egyik sem tobb, mint 2 eves, veluk batorkodom elni ezt a mindennaposat de soha meg nem ismetlodot.jo dolog meg batran szembenezni a magunk tukorkepevel a masikban.hogy je, hat ez nem is az o fule, ami mogott vaj van, hanem az enyem.aztan korrigalni, amit lehet.ilyesmik. meg ide irni is egy picit bator,nekem.te meg ,Marta, hogy irod ezt a blogot, masok oromeert gyanitom ugyanugy, mint a sajatodert, bator dolog ez is:)en ezuton koszonom.
Be mertem menni a lányom tanárához, megmondani, hogy nem értek egyet a módszerével. Igaz, a férjem is elkísért, de mégis bátornak éreztem magam. Fontosnak tartom, hogy megmondjam a véleményem, de (nekem) bátorság kell hozzá.
Kedves Márta,
Mindig olvaslak, mert szeretem ahogy írsz és amit. Én alapvetően nem vagyok bátor sem vakmerő. Sajnos sok félelmem is van, amit hát igyekszek leküzdeni és nem mutatni a gyermekeimnek. Hátha Ők nem lesznek szorongósak. Nekik is próbálok most azzal példát mutatni, hogy újra vezetni tanulok. Pedig pár éve autóbaleset áldozata lettem és aki már átélt hasonlót az bizony tudja, hogy nagy bátorság újra autóban ülni. Köszönöm, hogy leírhattam, ölellek : Márta Budapestről
lehet, hogy ez nem is bátorság, csupán elszántság kérdése...na, jó, inkább bátor elszántság kell ahhoz, hogy a fogorvoshoz elmenjek:)
Hennát tetettem a hajamra, pedig nagyon-nagyon féltem tőle. :)
Ahhoz kellett bátorság, hogy megosszam a blogbejegyzésemet FB-on, és ezzel átlátszóvá váljak valamennyire az ismerőseim körében... Nagy bátorság kellett ehhez, majdnem 1 évig vártam vele.
Sikerült megint a sornak nem éppen az elejére kerülni..micsoda teljesítmény.Rendesen így történik, ha percekig nem vagyok gépnél...
Elég, ha új bejegyzést írok bátorságomról odaát feleletnek?...
Játszani szeretnék, ezért jegyeztem ide be, a személyes élményt ott...jó?
Tegnap részt vettem életem első állásinterjúján. :) - A mosoly jel cssk arra vontakozik, hogy túl vagyok rajta.
Az eheti bátorságpróbám: eleget tenni egy olyan születésnapi meghívásnak, ahol az ünnepelten kívül senkit sem ismerek és rajtam kívül mindenki németül beszélő...
Huha,mennyi hozzaszolas!:)
Batorsag,hm...Az egesz eletemhez az kell!Szinte barmibe bele merek vagni,"valami csak lesz"alapon.De nagy dolgokat nem viszek veghez.Csak az egyszeru napjaimhoz kell a biztatas.Sajat magamtol.
Eniko
De ezt nem is veszem batorsagnak! Egyszeruen ez van -alapon haladok.:)
De akkor mit is keresek itt:):):)
Nehogy valamibol kimaradjak:)
Eniko
Hát rólam sok mindent el lehet mondani, de hogy "bátor"- azt biztosan NEM!
Nemrég valahol azt olvastam, hogy egy édesanya minden reggel igeverseket küld sms-ben a gyermekeinek. Nagyon megtetszett ez a dolog! És mivel van egy olyan elvem, hogy : hiába a sok beszéd, ha nem élem mindazt, amit hiszek, úgy döntöttem, hogy nem prédikálok (túl sokat) a gyermekeimnek, hanem inkább küldök nekik egy-egy (külön mindegyiknek, mert ugye ketten háromfélék :))igeverset, minden reggel, útravalóként (amig az iskolába beérnek) és ezzel próbálok "bizonyságot tenni" nekik.
Nem kell egy sms-hez bátorság -szerintem- de a változtatáshoz kell.
Áldott hétvégét Nektek!
Mostanaban inkabb a gyavasag jellemzo ram, mint batorsag...De mar ez egy lepes, hogy Itt, Neked ezt leirtam (mint ismeretlen ismerösnek).
Nagyon szep a blogod, csodalatra melto!
De talan megis van egy batorsag, amit leirhatok... , hogy ugy döntöttem eljovok külföldre, idegen környezetbe, ismeretlen emberekhez.. azert hogy a parommal elhessek! :-)
Az elmúlt napjaim (éveim) legbátrabb cselekedete az volt, hogy elmentem egy ügyvédhez és gyerekelhelyezési pert kezdeményeztem, ezzel megtéve egy nagyon fontos lépést ahhoz, hogy kikeveredjek egy testemet-lelkemet romboló kapcsolatból.
Nem az a bátor, aki nem fél... mondom magamnak minden nap.
Szép hétvégét!
Anita
@Anita! nagyon sok erőt Neked!!!!!!!!!!! és egy boldogabb jövőt Nektek!
Az én bátorságom, hogy a kisfiam és a férjem kedvéért - na meg persze mint utóbb kiderült a magam örömére is - újra próbálkoztam a drótszamárral....
Mélyen gyökerezett bennem a félelem, mert azt hiszem teljes magabiztossággal sosem tanultam meg gyerekként bringázni, amit súlyosan tetőzött egy kamaszkori béna esés élménye is :-(
Aztán itt most a választott új hazánkban mindhármunknak beszereztük a járművet...ójajjjj micsoda pánik ült a szívemen!
De hát annyit mondom a kisfiamnak, hogy legyen bátor, próbáljon ki új dolgokat, ismerkedjen gyerekekkel (pláne mikor még az angolt is alig beszélte), így amikor hívott, hogy együtt menjünk bicajozni, hogy mondhattam volna nemet???
És láss csodát pár hónap után már erdős terepre is merészkedhetnek velem a fiúk (és férj is nagyon büszke).
Nagy próba volt kilépni a félelem burkából, de olyan jó bringán bejárni a környéket, tópartot :-)
Anita,
ehhez igazi bátor, a jövőben hinni tudó szív kell! Kívánom, hogy sikerüljön és szebb legyen a jövő!
a zumba az klassz, ugye?:)
Aha...:)
Én tudjátok mitől félek?
Attól félek, hogy nem vagyok olyan, mint ti, mint Márta, mint ciripbogár és a többiek. Én "csak egy Gobi Hilda vagyok az Istennők között".
Már lehet hogy lekéstem de jó itt megnyílni...7 év családban élés után mertem kijelenteni azt a csontig hatoló fájdalmas szavakat :hogy nem bírom tovább ez már csak elvesz belőlem,gyötőr és a gyerekeknek se jó.meg kell próbálni külön és esélyt adni annak hogy talán jobb lesz így!!
Nagyon sajnálom, és ölellek...
Post a Comment