Észrevétlenül

érkezett hozzám az Október, ma reggel pedig nagy örömömre az első dér is. A kökény csak akkor finom, ha megcsípte kicsit a dér.  Azért mondom amúgy, hogy észrevétlenül, mert az elmúlt napokban, azt a néhány esetet leszámítva, mikor sapkámat jól a szemembe húzva kiszédelegtem ide-oda elfuvarozni a gyerekeket - nem jártam odakint. Két éve nem voltam ilyen elesett, de milyen jó, hogy néha eszünkbe juttatják, mekkora kincs az erő és az egészség, mikor csak úgy van.
A kis világom otthonos és kicsit magányos. Mert mitől is ne lenne magányos. Engem egyébként lenyűgöz ez a nagy világ, úgy ahogy van. Rájöttem, hogy a leghíresebb író és költő is akár, vagy kedvenc blogger, akit mindig is csodáltam, szóval bárki elérhető egy kattintással. Mindenki megszólítható, és ha nekem fontos, meg is szólítok bárkit, sőt választ is kapok talán, és ez mekkora öröm már...
Míg kénytelen voltam semmit csinálni, azon gondolkodtam, van-e nekem igaz barátom. Nyilván, inkább csak arra vágytam nagy magányomban, főzzön nekem valaki egy csésze mentateát, de ezen túl meg olyasvalakire is gondoltam, aki és akinek olyan leveleket lehet írni például, mint amilyeneket (egy könyvre valót!) Dietrich Bonhoeffer írt a fogságból barátjának. (Többedjére is örömmel olvastam ezeket. Csak ez maradt nekünk egy nagyszerű embertől, ő már nem tért haza soha. Most pedig újból olvasom a "Követés"-t is, amiből elsőre magyarul sem sokat értettem. Sokat húzgálok alá, teszek sok kérdőjelt a margóra, meg felkiáltójeleket, majdnem készen állva rá, hogy teljesen másként lássam amit eddig csak egyféleképpen tudtam.)
Egyébként igen, van néhány igaz barátom, és senkinek sem a hibája, hogy most mégis úgy gondolom, van olyan másság, idegenség, szakadék, ami emberileg nézve nem győzhető le. Vagy az is lehet, csak ilyen van, de ezt a legapróbb kiábrándultság vagy ilyesmi nélkül mondom, és sok hibám van ugyan, de az nem tartozik közéjük, hogy ne tudnám megbecsülni a kedvesség bármily apró, felém történő megnyilvánulását.
A facebookra többek közt az a néhány német ismerősöm, barátom miatt is költözködtem vissza, akikkel találkozom néha, itt-ott. Egyikük - és mennyire örültem neki! - megdicsérte a fotóimat, nem is tudta, hogy ez a hobbim. Tetszettek neki a gombáim, s kérdezte, portrékat is készítek-e, de mondtam, hogy nem, azt nem. Ahhoz egy nyílt személyiség kellene ugyanis, de én nem vagyok az.
Én nyíltan szoktam beismerni a zárkózottságaimat, a gombáim pedig tényleg csodaszépek.

Boldog Októbert!