Monday, February 10, 2014

Salzburg-

-ot csak azért ejtettük útba, mert útba esett.
( S hogy nekem is legyen valami jó, ha már az Alpokba tervezett egynapos síelés nem dobogtatta meg a szívem. Nem dobogtatta meg a szívem, mert kissé defektes vagyok: képtelen voltam (eddig még) megtanulni síelni...)
Szóval Salzburg.
Jó lenne majd visszamenni, nem csak néhány röpke órára, végigjárni az összes többi múzeumot is, leülni nyugodtan kávézni, meghallgatni egy - természetesen Mozart - koncertet, vagy legalábbis olyan hosszasan hallgatni az utcán zenélő hegedűst, ameddig kedvem tartja. Pótolni azt, ami most kimaradt, s aztán meghagyni kis maradék pótolnivalókat, körbe-körbe, hogy legyen indok mindig visszamenni, s úgy nézni, látni, hallani, ahogy senki más nem néz, nem lát, nem hall...


3 comments:

Éva said...

Ott jártunk a környéken, és egy napot töltöttünk Salzburgban is. Mindezt nyáron, de egész napos zuhogó, hideg esőben.Teljesen átáztunk, sok helyre bementünk, száradni és nézelődni, hasonló helyekre, mint ti. Voltunk egy egész évben működő karácsonyi boltban díszek, gyertyák, feldíszített fák között bóklásztam testhez tapadó vizes nadrágban, cuppogó szandálban, csöpögő esernyőt kint hagyva hallgattuk a Stille Nachtot augusztusban.

Éva said...

Írtad egy korábbi bejegyzésben, hogy meséljek egy-két salzburgi élményről. Maga a város is élmény, de a látogatások savát-borsát mindig valami "más" is adja.:-)
A parkolójegy szétázott, nem tudtuk bedugni az automatába, mögöttünk állt a sor, odajött a parkolóőr, és benézett alaposan az autóba. Én ültem a vizes nadrágot korábban ledobva magamról, hogy ne üljek úgy órákig benne.Az őr legeltette a szemét, míg én nem kaptam magam elé egy térképet, amit nehezen találtam meg!:-)
Hazafelé Mozartot hallgattunk, meglátogattuk a szülőházat.
Voltam még máskor is, de akkor sütött a nap, nem is volt semmi különös egyéb említésre méltó a gyönyörű városon kívül. Ami persze nem semmi! Vissza kellene menni...

márta said...

Jaj. :)