A húsvéti

szabadság lassan véget ér, s vele együtt az éjszakába nyúló olvasások is - például a régi konyhánkban, vagy most, kicsit megpihenve útban hazafelé, egy apró osztrák szálloda nappalijában, miközben alszik az egész világ, s én egy hokedlin üldögélek, kissé fázom, de nem vesztegetem az időt még azzal sem, hogy megkeressem a kardigánom, vagy odahúzzak egy másik széket lábfelpolcolás okán. Boldog vagyok az új, Bonhoefferről írt Eric Metaxas könyvemmel, mert hogy mindig is magával ragadott minden amit írt vagy amit róla írtak, s ez az új könyv tele van történelmi, valamint teológiai fejtegetésekkel, s nekem egy ilyen könyvet nagyon nehéz letenni, nagyon, és csak ha muszáj, márpedig muszáj. A lelkiismeretesen magammal cipelt finánckönyveimet  érintetlenül viszem vissza ugyan, de jövő héten lesz még néhány nap a következő vizsgáig, s akkor aztán.
Sose öregszünk meg. Addig mindenesetre nem, míg ezekben a ritka belefeledkezésekben, lenyűgöződésekben, rajongásokban, felelőtlenségekben villanásnyi időre rá nem ismerünk arra a fiatal lányra, akik valaha voltunk, vagyunk és leszünk, mindörökké.