Ryunosuke

Akutagawa Batátakása (németül Batatenbrei) c. novellája egy olyan szegény, szerencsétlen emberről szól, akinek egyetlen kincse egy titkos kívánság volt: bárcsak jóllakhatna egyszer batátakásával. Mikor valami csoda folytán teljesülni látszik a vágya, hirtelen meghátrál, s elkezd mindenfélét kitalálni, csakhogy mégse kelljen megennie az elébe tett kását, vagy ha igen, kicsit kevesebbet, kicsit később - mint aki tudta előre: ha beteljesül amiről addig csak álmodozott, nem marad már semmije ezen a világon.

Napjaim jó részében lemaradásaim behozásával foglalkozom - szinte elképzelhetetlen a cél: piacképes(ebb)é kéne tennem magam. Reggelenként még jó. Még zöldell a remény, még van erő, csillog a harmat a mezőn, s a hiányok nem fájnak, hanem gazdagítanak. Ami hiányzik, egyrészt tudásbéli: azért gazdagít, mert szeretek tanulni, s örömmel tölti meg a napokat, ahogy lépésről-lépésre haladok egy amúgy reménytelenül hosszú úton. Nem fenyeget a veszély, mint Akutagawa emberét, hogy semmi nélkül maradok.
Ha már hiány, jól meg  kell választani: legyen betölthetetlen. Legyen végtelen.
Én, ha mást nem is, - mert ki tudja,  fogok-e tudni vagyont gyűjteni nekik - a tanulás szeretetét és mindennapiságát hagyom örökségül a gyerekeknek. Tessék, kedves Mary Oliver*: ezt tervezem tenni egyetlenegy, drága életemmel...
...ma délig legalábbis - mikor majd főzök egy fazék levest is a tegnapról megmaradt zöldséges lasagne mellé - mindenképpen.

* “Tell me, what is it you plan to do with your one wild and precious life?” Mary Oliver - számomra kedves költő, gyönyörű verseket ír az erdőről, mezőről s az életről, tegnap volt a születésnapja