A nyáron

szedett dióból kenyeret sütöttünk végül, diós kenyeret mégpedig.  Mert a mindennapi kenyér, a mindennapi öröm s a mindennapi mindenféle - ami a túlélésen túli élethez szükséges - nem sültgalamb. Sohasem magától értetődő, hogy egyszer csak ott van frissen, szeretettel elkészítve a konyhaasztalon.

Kell hozzá 200 gr dió, amit egy serpenyőben kissé megpergelünk, de nem nagyon, mert akkor keserű lesz. Kell hozzá 1 kg liszt, 2 csomag száraz élesztő, 20 gr só, 3/4 liter langyos víz - ezekből tésztát gyúrunk, végül hozzáadjuk még a pörkölt diót és két kanál olíva olajat. Másfél órát kelesztjük, majd még egyszer összegyúrjuk, formálunk belőle két kenyeret, tepsibe tesszük és 20 percig ismét kelni hagyjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon 1 órán át sütjük.

Aztán.
Szeretem az új IKEA katalógust. A magyar szöveget  - A hétköznapok mindennél fontosabbak - ugyan nem annyira, nem mintha én jobban le tudtam volna fordítani, de németül sokkal szebbre sikerült: Jeder Tag ist der wichtigste Tag. Ja, hogy a berendezési tárgyakat kellene benne nézegetni...hát én először a szövegeket szoktam, mindenütt. Most is három szép mondatot keresek a magam készítette három kis jegyzetfüzet első lapjára: útravalónak kellene a holnapi tízórai mellé. Kezdődik az iskola.
Jó mondatokat pedig bárhol lehet találni. Bárhol.
Egy bizonyos lobogó hajú kisasszony pedig, aki legszívesebben egyben átugraná az összes iskolás évét ami még hátravan, pont egy IKEA mondatot kap mindenesetre, szeretettel, későbbi megértésre:
Minden egyes nap a legfontosabb.