nyílt a kertben, idén először. Gyönyörű - mint a szitáló eső, a sár, a fakuló színek, a kivágott fa illata az erdőben. Mint édes, nekem szóló üzenet panírozás utáni maradék lisztben a tálca alján.
Ugyanazért szeretem az őszt, amiért a kisasszonyok nem: az átmenetisége miatt.
Olyan érzés, mintha örökösen útközben lennénk. Olyan érzés, mintha végetérnének örökkévalónak hitt dolgok, mint ahogy véget is érnek. Megértem, szeretettel és mélységesen... Hiszen a fa sem azért hullatja le levelét ősszel, mert az helytelenül tartózkodott ott, hanem mert most ennek van ideje. (Váli Dezső)
Általában - most elárulom - minden egyes szóért megszenvedek, minden mondatot sokáig csiszolgatok. Hogy aztán ugyanazt mondjam el, csak éppen ezerféleképpen:
aki útközben is, a semmiből is tud otthont teremteni, annak igazi otthona van;
aki nem szomorú, bár oka épp lehetne rá nem is egy, annak igazi öröme van.
3 comments:
Komolyan mondom Márta,add ki ezt a blogot...vagy belőle...vagy magadból mást. Nem kell csiszolgatni (szerintem)...ez a panírozott fordulat is...elgondolkodtató, több rétegű üzenet, amibe én is fantáziálhatom a magamét: a lánya írta, a férje írta, a lánya írta, mint a kamaszok ahogy szoktak és félreérti...Lehet ez a nyugalom, ami talán néha sok neked, éppen azért lett köréd, hogy legyen ideje ilyen dolgoknak megfogalmazódni a lelkedben? Nekem olyan Téged olvasni, hogy kicsit meg tudok állni, vagy elindulni...mikor hogy.
Most még sokkal de sokkal jobban értékelem az írásaidat....
Végtelen hála a te örökös szenvedéseidért!
P.
Jaj, ez is mennyire szívtől szívig szóló egy üzenet...
és igen, ki kellene adni az írásaidat, rég mondom én is, hogy még többek vigasztalódjanak belőle a maguk szomorúságában
Post a Comment