Az összes

munkatársam az überstanden szót használta, mikor megkérdezték, hogyan telt számomra az ünnep, ami, utánanéztem: azt jelenti, átvészelni, de én ez ellen tiltakozom valahol legbelül, bár kétségkívül, voltak, vannak s mindörökké is lesznek átvészelnivaló részei a mindennapoknak. Átvészelnivaló például az, hogy mióta új munkahelyen, másféle munkakörben dolgozik gyermekeim édes egy apja, kevesebbet van itthon, s azt a kis időt is túlélni kellett, visszatérve az ünnepre, mire mindannyian - a kisasszonyok és én is - beültünk az autóba elutazni hozzá, néhány ügyeleti órát számára jelenlétünkkel megédesítendő.
Odalent a síkságon tavasz volt, s igen, úgy emlékszem, a szívünkben is tavasz volt. Az ég kék volt, a híd rozsdaszínű, s kicsit megpihent velem szemben az összekulcsolt kéz, mit úgy szeretek, az asztalon.
Mert ajándék az életben minden, de minden, s mégsincs semmi csak úgy.
Igazán szeretni csak azt tudom, amiért teszek, harcolok, megszenvedek. A többit egyszerűen elveszítem, útközben valahol.