A szokatlan

időjárás lehetőség - ha másra nem, hát arra, hogy a kint feledett lila papucs-pár fele világ körüli útra induljon süvítő szelek szárnyán. Mi többiek, a másik papucs és én, köszönjük, maradunk.
Lassú, egyszerű ételeket készítünk, kevesebb cukrot teszünk a kávéba, s próbálunk nem túl sokat, nem túl gyorsan, nem összevissza olvasni. Reggelenként, készülve a közeledő ünnepre, egész hosszú részeket a Szentírásból, várva és kérve, hogy megmaradjanak az ő beszédei bennem - vagy ahogy a csodálatos német fordításban áll: wenn meine Worte in euch lebendig sind...Esténként Victor Hugo Nyomorultakját. 
A feltámadás öröme a tavasz öröme, az újrakezdésé, a bűnök bocsánatáé. S a virágoké, a kicsi vidám kerté emitt a konyhaablak párkányán.
Az a szeretet, ami éltet, legyőz időt és teret. Áthídalja a csendet, a közelt, a távolt, a semmit, a mindent. Nem beszélek róla, szinte soha. Mint ahogy a hűségről sem beszélni kell, hűségesnek egyszerűen csak lenni kell.
A szeretet végigjárja a szenvedő személy oldalán a keresztútat. Nem mintha segíthetne, nem mintha számítana, de közben mégis segít, mégis számít.
Az élet végül mindig győz a halál felett.