Hova, hova. Hát mindenhova.
A ház elé, a ház mögé, az almafa alá, az orgonabokor köré, a hanga- s az összes többi kis cserje, miknek nevét sem tudom, szóval a cserjék közé összevissza, mindenféle koncepció nélkül. Párat a piros vízcsap közelébe, az ottmaradt száraz gallyakról a figyelmet elterelendő. Néhányat oda is, hol Mici mindig tönkreteszi a szép kis krókuszokat. Egyet a kerti törpe mellé. Kettőt-hármat a hátsó kertbe, pont oda, hova a labda szokott pattani, mikor kapura lövünk.
Legszívesebben így gondolok az életemre:
megyek-megyek, zsebeimben nárciszhagymák, miket ültetek-ültetgetek.
S mikor mindent elültettem, s mindent elfelejtettem, s elmúlik a tél, s megérkezik a szép tavasz, s kinyílnak a virágok, látni fogom:
nem éltem hiába.
8 comments:
És még megannyi ültetés, minek csak átvitt értelemben ez a neve...
Így , így, sosem hiába.Csak teljen el a tél, a csend, a mozdulatlanság, mi legalább annyira kell, mint a megújuló élet...
Istenem, de szép...
Köszönöm ezt a hasonlatot, igz korán reggel....
Szép napot!
ó, Istenem, ez szép! a virágok is, na de a szöveg! Vers.
Hat igen igy kap ertelmet eletunk!
Nem élsz hiába.
hihetetlen érték vagy a szememben, mindig meglepsz, meséid olyanok, mint a váratlanul előbukkanó kincsek
mindenhonnan, ahonnan nem is várnám
fantasztikus, hogy mindenben meg tudod nevezni a csodát
Annyira tetszett ez az írás is. Régebben olvastam és újra és újra eszembe jut. Szívesen eljátszanám ezt ősszel, és a nagyvárosi zöldövezet környékünket teleraknám ősszel mindenfelé kis meglepetésekkel, akik tavasszal örömet okoznának, a mindenfelé felbukkanó kis sárga szépségükkel. Sajnos sokat jár errefelé a fűnyírő, ezért nem merem ezt megtenni. De jó lenne.
Post a Comment