Ebben a

negyven napos böjti időszakban János evangéliumát olvasom, a változatosság kedvéért: most angolul. Le vagyok nyűgözve. Ugyanaz a régi szöveg, ugyanaz a régi üzenet, ugyanaz a régi én, s mégis. Míg olvasok, előjönnek a múlt heti rövidke utazás emlékei. Nem is ott, nem is akkor érintettek meg - inkább csak most, így utólag, de annyira, hogy a sírás kerülget. Mert ott jártam, ha csak három napon át is, ha kétezer év után is, s el tudom már képzelni - ami pedig mások fotóin olyan unalmasnak tűnt - mi szerethető annyira, de annyira abban az országban, abban a népben.
Egy tizenkét ágyas hostelszobában aludtunk, s a mellettem levő ágyon lakó, már hetek óta az országban időző kaliforniai nő csak annyit mondott: It's overwhelming. Believe me: it's overwhelming.
Egyszer, mikor újból fiatal leszek, visszamegyek s megtanulok egy új nyelvet. Az azt követő böjti időszakban pedig héberül fogom majd olvasni János evangéliumát.
(A hatodik képen levő erkélyen, a Hurva Zsinagóga legfelső szintjén minden péntek este kisfiúk állnak körbe, s az Énekek Énekét - Isten és az ő népe közötti szerelmes költeményt - éneklik, míg lemegy a Nap. Annyira gyönyörű. It's overwhelming. It's really overwhelming.)