Néha

mintha magától és akarattal, csak úgy, messzire elkerülne az öröm. Bármennyire is igyekszem, elmegy mellettem, cserben hagy. Hogy aztán ne legyen kedvem felkelni, reggelit készíteni, munkába menni, hazajönni, főzni, virágot ültetni, olvasni, írni, imádkozni, sétálni, lenni.
De azért csak felkelek persze, reggelit készítek, munkába megyek, hazajövök, főzök, virágot ültetek, olvasok, írok, imádkozok, sétálok, vagyok.
Minden dolgos, ég felé kitárt kéz jelzőfény. Minden öröm után vágyódó szív leszállópálya.
S én igazából, és egészen hétköznapi, kézzelfogható módon csak annyit szeretnék, hogy találtassak valamiképpen méltónak.
Legyek elérhető.
Találjon írás közben, ha mégiscsak erre jár hozzá az ihlet.
Találjon munka közben, ha ideér hozzá a kedv.
S találtassak az élet kellős közepén, ne valahol szomorúan félreállva, ha megérkezik - mert megérkezik! - hozzá a mindent szépséggel, fénnyel bevonó öröm.