mindig úgy kezdődnek, hogy kiülök egy csésze forró kávéval a balkonra. Általában még nagyon korán van. Hűvös van. Észreveszem, kókadoznak a nagyra nőtt paradicsompalánták a cserepekben, elfelejtettem őket tegnap este megöntözni. Leteszem a párkányra a kávét, visszamegyek a konyhába vízért, megöntözöm a paradicsomokat, kézbeveszem a kávésbögrét, leülök.
Csodaszép nyári reggel van, még mielőtt elkezdődik a nap, kiülök a balkonra egy csésze
Mielőtt egyetlen kortyot is ihatnék, a földszintről nyávogás hangjai szűrődnek fel hozzám. Megérkezett Mici. Éhes. Mikor éhes, nem csak úgy nyávog, mint ahogy az összes többi, normális macska teszi, hanem egészen mélyre viszi a hangját s olyan keserves jajveszékelésbe kezd, mintha éppen most halna éhen. Nincs kedvem ebben a pillanatban lemenni a lépcsőkön és enni adni neki. Tehát lapítok. Hátha elfelejti, hogy itt vagyok. Lélegezni is alig merek. Egy idő után elhallgat, de amikor hirtelen, visszatarthatatlanul eltüsszentem magam, abban a pillanatban ő is újrakezdi, kinézek rá, visszanéz, már rohan is hátra, a kerti ajtóhoz, már tudja, ma reggel is ő győzött, leteszem a párkányra a kávét, indulok felbontani neki egy konzervet.
Csodaszép nyári reggel van, a nap még mielőtt elkezdődött volna, már rég elkezdődött, hallom, Mama is húzogatja már a redőnyöket, de azért nem adom fel. Gyorsan leülök a csésze
9 comments:
Olyan nagy élvezettel olvastam ezt az élethű leírást!! :) A reggeli forró kávé nagyon korán, és hűvösben... - nálam is! Szeretem ezeket a reggeli perceket. Köszönöm a Micis képet. Már régen hallottam róla :) H.
Mennyire vicces tud lenni egy ilyen nyári reggel ;)
Kedves Márta,
tudod, hogy mi így szeretünk.
Tudod, hogy olvasnám következő bejegyzésedet is, de az nem jelenik meg...
Tudod, hogy mindig felmerülnek kérések.
Szeretettel gondolok rád.
Kedves Márta!
Nagyon szeretem az írásaidat, mindig alig várom már a következő "szösszenetet". Sajnos, valamiért nem tudom, nem jelenik meg.
Marika
Félreérthető volt. De attól még visszatettem.
Kösz, hogy visszatetted. Érthető és igaz írás. Bátor is.
Köszönöm.
Ez olyan jedves, vicces!
A következő bejegyzésnél nem jelent meg a kommentdoboz, nekem, de arra írnám: a tökéletesség útja a soha el nem múló tökéletlenség alázatos elfogadása, és hogy az ember akkor se adja fel a tökéletesedést, ha tudja, hogy ezt a célt nem éri el soha... így van ez jól: ha tökéletesek lehetnénk, nagyképűek és irgalmatlanok lennénk tőle, így viszont képesek maradunk a szeretetre.
... és olyan jó, hogy te tudod ezt!
Post a Comment