Provence.

Nyáron mindig Provence-ba vágyódom.
Provence nem feltétlenül a csodaszép vidék valahol messze, Franciaország délkeleti részén.
Provence mindig ott van, ahol éppen vagyok mikor rám köszönnek a forró nyári napok.
Benne van minden apró csodában, látnivalóban az út mentén, mit ezerszer megtettem már az itthoni erdőkben. Benne van minden gyermekkori emlékben. Ott van a térdig érő fű harmatos érintésében a csupasz lábszáramon. A tücskök cirpelése, a méhek zümmögése, a száraz tobozok illata, az apró izzadságcseppek a homlokomon, a virágok színe, a zöld sok-sok árnyalata, s végül a kis erdei medence jéghideg vize, a forrásvíz íze - ez mind-mind Provence.
Visszaérve alig tudom összeszedni magam, hogy legalább a legfontosabb dolgokat elvégezzem. Nehéz céltudatosnak lenni egy ilyen szép napon. Nyári zápor után vágyódik a táj, a kert, az utca.
Szavakat keresek, hogy megfogalmazzam a nap, a pillanat szépségét. Hogy kifejezzem valahogy a hálámat.
Végül elfogadom, elég, ha félig-meddig vagyok hasznos. Ha félig-meddig találok megfelelő szavakat. Ma elég, hogy létezem, s hagyok mást is egyszerűen csak létezni.