Újév.

Ez most megint egy olyan időszak az életemben, amikor végtelenül sajnálom alvásra használni az időt. Rendszeresen visszatérő szakaszok ezek az életutamon, amikor sokkal, de sokkal kevesebbet alszom annál, ami egészséges és szükséges lenne, csupán csak azért, mert nem akarok elszalasztani semmit. Egyetlen éjszakába nyúló olvasást sem, egyetlen napfelkeltét sem. Még sötétben odaülök az ablak elé és figyelem, hogyan színeződik narancssárgára az ég, s ez hogyan változtatja egyetlen pillanatra a szomszéd ház kéményéből felszálló füstöt aranyló gomolyaggá. A másik pillanatban jön egy felhő, mattá válik a fény, s szürke, hétköznapi füstkibocsátó eszközzé az utca másik oldalán a kémény.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a fajta öröm meglehetősen felszínes. Szép élményeket, látnivalókat és érzéseket gyűjteni kellemes, és egyáltalán nem elítélendő foglalatosság. Csak annyi, hogy a minden megszorítás ellenére még mindig bőségesen rendelkezésre álló jóléttel, biztonsággal és lehetőségekkel párosítva eléggé veszélyes. Mert a lélek akaratlanul is elhiszi, ez minden, ami létezik, és ez a legnagyobb cél: sok szép új élményt begyűjteni. Talán azért is vetjük bele magunkat ennyire ebbe a tevékenységbe, mert félünk attól a mélyebb, igazibb örömtől, mely azért tesz egyúttal sebezhetővé is, és kiszolgáltatottá, mert köze van ahhoz a mélyebb, igazibb szeretethez, mellyel mindig együtt jár valamiféle fájdalom. És amit nem lehet a következő vásárlással, élménnyel máris pótolni, ha elmúlik vagy elfogy. Vagy későbbre tartogatjuk az örömöt: majd, ha végre itt a hétvége, ha megjön a tavasz, ha elmúlik a világjárvány. Pedig az egyetlen idő, amelyik a rendelkezésünkre áll, az a most. A jelen pillanat. S ehhez még az sem szükséges, hogy valaki teljesen éretlen módon, csak hogy el ne szalasszon valami fontosat, ne aludjon eleget. A felnőtthöz illő öröm ennél valószínűleg nyugodtabb, bölcsebb, nem tartja elvesztegetett időnek a pihenést, a csendet, a kikapcsolt telefont, a csak saját magának szánt betűket, s nem sajnálja arra szánni a szabadnapját, hogy rendet tegyen a ruhásszekrényben. Sok tervem van erre az évre, tervek, melyekhez időre van szükségem, egészségre, erőre, kedvre. Mégis, ebben a pillanatban boldoggá tesz már csak az is, hogy végre rend van a ruhásszekrényemben.