A gyerekeknek szánt hagyományos karácsonyi zoknikat valamikor szeptember környékén kezdem el kötni, amikor beköszöntenek a hűvös őszi reggelek. Múlt szeptember óta - teljesen véletlenül - a tervezett három helyett kilenc pár zokni készült el. Így alakult. Mert mindig, ha a végére értem egy-egy párnak, eszembe jutott valaki, akinek éppen nehéz volt az élete. Kicsit olyan érzésem van, mintha az összes ismerősöm, barátom mostanában küszködne különösképpen is embert próbáló betegséggel, gondokkal. De az is lehet, csak most veszem észre. A Eugene Peterson féle The Message bibliafordítás így fogalmaz a filippieknek írt levélben: "let petitions and praises shape your worries into prayers, letting God know your concerns." ( Fil.4,6) A magyar fordítás egyszerűen a kérések feltárására buzdít, aminek ugyanaz az értelme, én mégis ragaszkodom a "shape" szóhoz, ami annyit jelent, mint "formálni". Időre van szükségem, míg az aggódásom imádsággá alakul, munkát, odaadást, törődést feltételez a részemről, hosszasan formálódik, s ezt alkalomadtán pont úgy néz ki a végén, mint egy pár egészen hétköznapi kötött zokni.
Ma reggel elkészült a kilencedik, egy műtét előtt álló újabb kedves barátnak. Becsomagolom, postázom. Aztán pihenni térnek a sok használattól kissé görbe kötőtűk. Jövő ősszel, mikor beköszöntenek a hűvös reggelek, mikor először viszek forró teát termoszban a munkahelyemre, mikor füstölögni kezdenek a dombok közötti kis falvakban a kémények, újból előkerülnek. Szerény kinézetük csak álca. Fontos szolgálatot teljesítenek. A zoknikötés szolgálatát.
7 comments:
Minden szemben egy-egy fohász ...
(Megint nagyon szépen fogalmaztál Márta)
Visszautalva az előző írásodra is, adsz, amit tudsz. Nagyon szép zoknikat tudsz csinálni sok érzéssel mögöttük, és megosztod őket a környezetedben élőkkel, akikre gondolsz. Van egy kesztyűm tőled,és én nagyon megbecsülöm.
Blogbejegyzést is tudsz adni, amit mi örömmel és köszönettel elfogadunk.
Szánd rá az időt, hogy az aggódásod imádsággá alakuljon, örökösen formálódó törődéssel.
A február 27-i írásodra utalok, nem pontosan az előzőre, de ezt te tudod, és mi olvasók is tudjuk.:)
MÉG akkor is ha mindennapinak,egyszerűnek tűnnek ezek a dolgok te értelemmel és fontossággal töltődik!
sokszor megtapasztaltam már, hogy nem elég egyszeri felszínes elolvasás, a posztjaid elkísérnek, mondataid, képeid jönnek velem itt - távol tőled is - amerre én forgolódok, saját életemben , és többnyire csak később "esik le", mélyebb értelmük később fészkel be a helyükre, szépen a saját felismerésemre válaszolva megtalálva a kis helyüket az én életmozaikomban...
Tanítasz:
Amikor valami személyre(szívhez)szóló tevékenységünk sok kis apró mozdulatsorunkból összegződik, van idő meg(át)formálódniuk imádsággá, Amit nem tudunk elmondani szavakkal, a mozdulataink sokaságát adjuk oda, az mondja el, az elkészült "tárgy" átadja mindazt az időt is, türelmet, szeretetet, amivel rá gondoltunk, amit neki szántunk, ...Olyan ez, mint pl. az ezer daru hajtogatása, egy hosszasan készítgetett bumfordi - de személyreszóló - art journal-féleség, egy befőtt, egy pár zokni, egy különleges - csak neki - csokor virág... ez a "CSAKNEKI", ez teszi szolgálattá
(azt hiszem)
Te tanítasz.
"az aggódásom imádsággá alakul, munkát, odaadást, törődést feltételez a részemről, hosszasan formálódik, s ezt alkalomadtán pont úgy néz ki a végén, mint egy pár egészen hétköznapi kötött zokni" - hát hogy mennyire csodálatos mondat ez?! Hogy lehet valami ennyire szép és bensőséges, és közben ilyen finoman humoros is?
Post a Comment