Március.

Több oka is volt annak, hogy azon a napon, amikor elvégezték, nem féltem a műtéttől. Egyrészt volt időm rá felkészülni, elrendezni a dolgaimat, másrészt előtte való nap, mikor az altatóorvos átbeszélte velem a beavatkozás pontos menetét, tette ezt olyan kedvesen, vidáman, színesen, hogy minden szorongás elszállt belőlem. Körülbelül ilyen hatása van rám a "március" szónak is. Végre megérkezett, itt van, túléltük a hosszú telet. Elpakolhatom a téli kabátomat. Zsebébe csempészek egy kávéra való néhány eurót, szív- és kézmelengető ajándék lesz jövő téli önmagamnak. A határidőnaplóba színes képeket, idézeteket ragasztok jó előre, apró bátorítás lesz belőlük majd váratlanul, egy szép napon. Az ebédlő asztalára néhány perc alatt is végigjátszató társasjátékokat teszek, néha megtörik a jeget, a megszokás, a hallgatagság jegét. Erdei sétáimból mindig hozok haza tobozt, száraz virágot, levelet, s amit lehet, kedvenc könyvekbe préselek, meglepetés lesz annak, aki olvassa. Mert valóban, a kicsi dolgok nagyon számítanak. Legyen a hitnek zamata. Legyen az életnek íze. Ilyen szép, napsütéses tavaszi reggelen, egy ilyen szép nevű hónap első napján valahogy könnyebb elhinni, mindez valóban lehetséges.