"Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet", olvastam múlt héten az evangélikus útmutató - s mindennapi inspiráció forrása - szerinti aznapi Igében. Úgy emlékszem, szép, aranyló volt a reggel. Úgy emlékszem, nagyon megérintett.
Már ősz van. Még ősz van. A kertben nyílik az őszi bánat.
A karácsonyi kekszekkel, marcipángolyókkal, adventi kalendáriumokkal teli áruházi polcok csak átmeneti kísértést jelentenek egy-egy színes falevélen átragyogó napfény szépségének fényében.
"Vigasztaljátok népemet", olvasom. Ismételt lejátszásra állítok be egy régi dalt, egész nap hallgatom, ízlelgetem a szavakat. S úgy szeretném: töltse be a koncerttermeket, nappalikat s a szíveket jó szó és felemelő zene. Árassza el a kis, lakótelepi konyhákat régi, kissé recsegő rádión át Händel "Messiás"-a, s benne a kincsként hordozott szavak: vigasztaljátok népemet...Comfort ye, comfort ye...
Ha csak az elmúlt hét futó találkozásaira gondolok, úgy érzem, semmire nincs nagyobb szüksége ennek a világnak, mint sok gyengéd vigasztalóra.
S miután,
(vagy inkább közben, észrevétlenül,
- hiszen aki mást felüdít, maga is felüdül -)
amennyire erőnk, időnk, szívünk szeretete lehetővé teszi,
egy mosollyal, üzenettel, meleg levessel, vagy csak néhány percnyi csenddel
mindenkit megvigasztalunk,
engedjük meg, hogy mi magunk is szívből megvigasztalódjunk.
5 comments:
hálás vagyok a mondataidért, szépek
eszembe juttatta, amikor Händel "Messiás"-át énekeltük a MÜPÁban többszázfős kórusban együtt egyfélét kimondva..mint minden szépség - ahogy a szavaid is - felemel, lelkesít, erőt ad, vigasztal...de olyan könnyen kikopik, valahogy mint valami csillogó palást az úton besározódik: szóval, hogy a konkrét hétköznapi esetek lerongyolják valahogy és nincs eszközöm elég, hogy őrizgessem...mert nem zárom vitrinbe ezeket a szépségeket, hanem használom a meisseni porcelán finomságú szép elvont elveket...HASZNÁLNÁM...mint pl. tegnap a boltban, ahogy a dühtől tajtékzó anyuka üvöltésére próbáltam vigasztalást odareszketni, mert féltem, vagy ahogy pl. a megvert tanárhoz szólni, vagy a nyíltan tömegesen szidott zsidóhoz, homoszexuálishoz titkon rejtve nehogy engem is bántsanak...erőfölényben a düh ...nagyon nehéz utat találni a gyöngéd vigasztalásnak, mint elvnek, amikor gyakorlati eszköztelenséget élek meg napi konkrét eseményekben...értem, kell az ideológia, de ahhoz is segítség kell, hogy adott helyzetben mit tegyek konkrétan az adott egy emberrel, ("mindenkit" nem tudok, de ha naponta egy egy helyzetben csak egy embernek is bizonyítani tudom, hogy nincs egyedül, és értem a dühét, nem kritizálom - ahogy engem szoktak szent emberek is - az kicsit vigasztal
Aut prodesse volunt, aut delectare poetae
Köszönöm, fontos továbbgondolás, kiegészítés. És igen, nem mindenkit, csak amire az erőből jut...s meglátni az ijesztő megnyilvánulás mögött a vigaszra szorulást, ez nekem nehezen megy, s az is, hogy hagyjam magam megvigasztalódni. A konkrétumokkal én is küszködöm.
Talán ez a legfontosabb amire a mai körülményék között szüksége van az emberiségnek akár általánosan akár egyénenként. Egy óra sem telt el hogy rájöttem arra milyen sokat jelent egy megpróbáltatásban levő testvérnek egyetlen szó is"imádkozom "amit odaírtam segélykérése alá .Utólag tudtam meg milyen hatással volt rá.
Igenis szükséges a vigasztalás!
igen, nagyon nagy szükségünk van támogató, erősítő vigasztalásra, olyanra, amiben MINDEN szereplő megerősödik. Egyszerűnek látszik, de nem minden alkalommal sikerül az egyensúlyt megtalálni a saját magunk megerősítése és a másik megerősítésének kölcsönös, finom érhálózatába belenyúlni...
olyan szépséges dolgok ezek
érdemes ezekkel többet foglalkozni, továbblátni
Ha elszomorodom, eljövök hozzád, és olvasgatom a blogodat. Mert a te blogod és az egész lényed egy vígaszt nyújtó áldás. Örömmel elfogadom és megköszönöm.
Post a Comment