euro hatvanöt centért vettem egy hete, a zöldségrészleg mellett voltak elrendezve közvetlenül, sok apró virághagyma, jácint, nárcisz, csak úgy kiválasztottam egyet. Mióta gyalog járok vásárolni, kis hátizsákkal, pontosan ki kell gondolnom, mi az, ami még elfér, mi az, amit még elbírok felfelé a dombon. Néha még azt is meggondolom, hány szem krumplit vegyek, hogy pont elég legyen a leveshez, s hány darab almát, répát, hétvégére leárazták a bio kiwit, tervváltoztatás, inkább abból vettem többet, ritkán lehet igazán finom, puha kiwit találni. A virághagyma épp befért még a hátizsákba, a friss zsemlét már a kezemben vittem aztán, papírtasakban. A kutyus mindig nagy izgalomban a bolt előtt, égig érő örömmel, amikor meglát.
A jácint: fehér. Kedves. Nem áraszt el mindent az illata, inkább visszafogott, szerény.
A remény története egy műanyag virágcserépben.
Az ablakon túl a teljes erővel visszatérő tél. Hideg, vad, mindent elsöprő szépség.
Ablakon innen egy szál virág.
Olyan, mint egy kilátástalan szerelem.
Képtelenség pontot tenni a végére.
Mégis. Beragyog mindent. Fénnyel von be mindent.
5 comments:
az a cserép virág: nem kilátástalan- jó kilátásai vannak (vicceltem, de tényleg kilát az ablakon:))))))és ráadásul (ilyet még nem is láttam), a hagymájából oldalt kibújt még egy hajtása és igyekszik a törzsével lépést tartani, nagyon cuki
most mindenről ez jut eszembe: (a végére pontot tevő képtelenségről is) tegnap újra megnéztem "A Szív hídjai"-t
Tényleg, nem is kilátástalan.:)
picit ilyesmi hangulatra emlékeztet: https://twitter.com/ArrezEdda/status/1227967836427038720/photo/1
De szerettem azon az ablakon kinézni. Én is igértem magamnak egy jáccint hagymát. Be kellene tartsam az igéretem.
Post a Comment