Szeretek ugyanazon a helyen élni sok éven át. És szeretek utazni, mindig más helyekre.
Kurzeck írja egyik könyvében, ha az ember éveken át mindig ugyanazt látja, akár naponta többször is, vagy nem is látja már, vagy ellenkezőleg, kifejezetten varázslatossá válik. Ez utóbbi szerintem csak gyakorlással megy. Ehhez szeretettel teljes, az apró részletekre és változásokra érzékeny tekintet kell.
Mikor múlt héten az edinburghi kószálások során egyik este véletlenül rátaláltunk a híres Victoria Street-re - amúgy is rajta volt a bakancslistán -, a lányom készített rólam néhány észrevétlen fotót, amiket az elmosódottsága ellenére nagyon szeretek. Egyrészt azért, mert szinte senki más nem szokott - önszántából, kérés nélkül - engem fényképezni, mindig inkább én másokat. Másrészt, mert elkapott egy olyan pillanatot, amit nem lehet megalkotni. Úgy nézek ki, mint amikor Alice éppen belép Csodaországba. Az őszinte csodálatot és csodálkozást nehéz lencsevégre kapni. Emlékszem, teljesen le voltam nyűgözve.
Ha csak egy dologgal lehetne jellemezni, azt hiszem, ezt szeretném: hogy olyan ember legyek, akit könnyen le lehetett nyűgözni. Aki könnyen rácsodálkozik mindenre. Akit könnyű megajándékozni és meglepni, aki mindennek tud örülni.
Szeretem az olyan kis videókat, ahol lefilmezik, mikor valaki először hall, lát, vagy először él át valamit. De nem hinném el, ha századjára is ugyanolyan átéléssel reagálna.
Ez az én negyvennyolcadik adventem és nem úgy élem meg, mint az elsőt, amire nem is emlékszem, vagy a hatodikat, amire már igen. Nem úgy élem meg, mint amikor először voltam szerelmes. Nem úgy, mint amikor az első gyermekem születésére készültem. De gyakoroltattam már annyit a szívemet, a szememet, hogy ugyanolyan készülődéssel, örömmel és szeretettel.
8 comments:
Áldott szép adventi várakozást és csodálatos megtapasztalást kivánok !Köszönöm , hogy vagy nekünk💟🙏
De jó ez a rácsodálkozás a szépségekre! Minden az arcodra van írva. Maradj is mindig ilyen!
Az első rácsodálkozásokat lefilmező videókon én mindig elsírom magam. Különösen azokon, amikor valaki olyan szemüveget kap, amivel életében először látja a színeket, holott addig színvakként élt, és mindegy, hogy gyerek, vagy meglett férfi, pillanatokkal később zokogni kezd, és én is vele együtt, lenyűgöz a lenyűgözöttségük....
A hétköznapokban pedig az tanít meg újra meg újra rácsodálkozni a világra, amikor rajzolok - ami egy aktív szemlélődés. Olyankor mélyen átélem, hogy Minden Gyönyörű, a leghétköznapibb, legrondább dolgokban is ott van a szépség, minden érdemes a figyelemre. Ez az élmény és ez a másféle látás aztán hónapokig velem marad, akkor is, ha sok ideig nincs időm rajzolni... de látni van.
A harmadik dolog, ami eszembe jut erről a mai írásodról, az a Négyszögletű kerekerdő egyik részlete, amit te és mindenki más is ismer, de most idekopizom, ha megengeded, amolyan szöveges mikuláscsomagként:
"(...) - Nagy Zoárd a lépkedő fenyőfa.
- Tud menni?!
- Tud. Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalban állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót. "Pedig nincs annál szebb - mondta neki a tündér -, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!" De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! "Jól van - mondta a tündér - mehetsz!" Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. "Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!" - kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett?! Belefáradt, elszomorodott.
- És akkor találkoztatok.
- Igen - mondta Mikkamakka -, találkoztunk.
- Köztetek jól érzi magát? - kérdeztem.
- Járkálhat kedvére, álldogálhat kedvére - mondta Mikkamakka. - Lehet, hogy néha elvágyódik.
- Miért nem megy akkor el?
Mikkamakka elmosolyodott.
- Mert tudja, hogy szükségünk van rá. Karácsonykor feldíszítjük, gyertyákat teszünk rá. Ha elmenne, ki lenne akkor a karácsonyfánk? S boldog ám ő is a gyertyáival meg a díszeivel, csak látnád! (...)"
Köszönöm!🌲❤️
Köszönöm 🎀
Hogy ez mennyire gyönyörű, kedves Márta! Nekem erről most az jut az eszembe, hogy meg kell ér(l)nünk egy bizonyos kort, talán a negyvenen túlit, ahhoz, hogy meg tudjuk tanulni meglátni a megszokottban is a szépet. Fel tudjuk fedezni a csodát a hétköznapokban…
Aranyosi Ervin verse jut erről eszembe…
Aranyosi Ervin: Csoda
"Az ember minden nap várja a csodákat,
s csak azt látja mindig, hogy a csoda várat.
Pedig bizony ott van, csak nem veszed észre,
mert nem figyelsz oda sok aprócska részre.
Mert, tudod, a mában felgyorsult a tempó,
az idő úgy szalad, akár egy versenyló,
s ha magával ragad, nincsen időd várni,
ezért nem sikerül csodára találni.
Pedig, ha lassulnál, s behúznád a féked,
a világ mélyebben érintene téged.
A szemed is tudna jobban fókuszálni,
könnyebb lenne, hidd el, csodára találni!
Ha már képes lennél szeretettel nézni,
s hagyni a lelkedet többször megigézni,
ha tudnád, életed gyakran elvarázsol,
talán te is többet tudnál a csodákról.
Felmerülhet benned, mi is az a csoda?
Talán csak egy kérdés: Kicsoda-micsoda?
Vagy talán világunk minden élő része,
vagy az Univerzum teljes, nagy egésze?
Vagy csak az újdonság, mit még sosem láttál,
vagy csak olyan dolgok, pont amikre vágytál?
Nézőpont kérdése, te mit érzel annak,
ám a lényeg az, hogy csodák bizony vannak."
Ölellek,
További áldott adventet.
Piroska
🎀
Post a Comment