8.

 Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. *

Ma reggel, miközben ki-kinézek a mozdulatlan, ködborította tájra, a föld drága gyümölcsére várakozó földművelőről olvasok. Hirtelen egy mókust veszek észre, hosszú ideig keresgél, az udvarunkon elrejtett mogyorók után kutat, több-kevesebb sikerrel. 

Utána megint csend. Akárhányszor kitekintek a nap folyamán, ugyanaz a kopárság. Úgy tűnik, nem történik semmi. Szinte elfelejtem a földbe ültetett virághagymák reményét. A rózsák, a gyümölcsfák türelmes, szótlan ígéretét.

Tegnap elautóztunk egy körülbelül fél órányira levő tóhoz. A hóborította fenyők, a ködbe vesző táj, a befagyott tó s a csontokig hatoló hideg mélyen megérintette a szívemet. Magamra ismertem a téli tájban. Felismertem a saját lelkem, saját történeteim némely töredékét, ahol, most úgy tűnik, nincs élet. Mintha befagyott volna minden.

Az elmúlt napokban rengeteg időt töltöttem azzal, hogy újratelepítsek egy olyan programot, amivel már ötödik éve végzem a templomunk kis közösségének a könyvelését - a tipikus önkéntes munka, amit mindenki messze elkerül és végül jobb jelentkező híján, nem egészen önkéntesen te magad kapod meg -, s ami a laptopom elromlása miatt elveszett. Sok email és telefonálás után - az adatok visszaszerzése ügyében - most tartok ott, hogy újrakezdhetem az idei év könyvelését és a további pluszmunka ellenére úgy érzem, itt már fellélegezhetek. S arra gondolok, hogy ezt nem látja senki. Kicsit olyan, mint a téli táj, valahol a föld mélyén dolgoznak a földművelő által a maga idejében elvetett magvak, de ez nem látszik. 

 

Mikor a hét elején egy munkahelyi szemináriumon vettem részt, egy adott pillanatban elöntött valami mélységes hála. Az előadók tudása miatt, amit én - tulajdonképpen ingyen, mert nem én fizettem érte -, meghallgathatok. Jegyzeteket készíthetek és ezek később segíteni fogják a munkámat. A kávé és a kifli miatt, sőt, müzli és gyümölcs is volt, többféle, s víz, többféle szörp - ezeket mind kigondolta valaki, s gondoskodott róla, hogy szépen elrendezve ott legyen a kávészünetben. Minden, ami magától értetődő vagy már természetesen elvárjuk, azért van ott, mert valahol valaki, valószínűleg különösebb köszönet és látszat nélkül, elvetett néhány magot.

Ezért szeretem az adventet. 

A csendje miatt. 

A türelme miatt. 

Az kopársága miatt. 

Nem jut eszembe egyetlen másik ünnep sem, ahol a földművelő, vagy a könyvelő, vagy a tanár, a szülők éveken át tartó, tulajdonképpen különösebb látszat nélküli munkáját és reményét ünnepelnénk. 

Nem azt a pillanatot, amikor már nyilvánvaló és büszkeséggel tölt el az eredmény. 

Hanem amikor még nem látszik, amikor még nem biztos semmi.

Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.

* Jakab levele 5:7-8