10.

Tegnap délután nagy kedvem támadt kipróbálni az új sütipecsétemet. Sütni csakis kedvvel érdemes, így lesz igazán finom. Elővettem a ráadásként kapott receptet is és mindjárt két adag tésztát is előkészítettem, annyira bíztam a sikerben. Mert sütni csakis bizalommal érdemes. 

250 g liszt, 125 g hideg vaj, 100 g porcukor, 1 tojás és egy csipet só - olvastam az egyszerű receptben. Ezeket gyors mozdulatokkal, hogy a vaj fel ne melegedjen, összegyúrni és hűtőszekrényben pihentetni egy órát - a recept szerint fóliában, de én egy jól zárható edénybe tettem. A tésztát háromfelé osztottam, az egyik részébe vaníliás cukrot, a másikba fahéjat, a harmadikba kakaót tettem.

Utána, egyszerre csak egy kis adagot elővéve a hűtőből, kinyújtottam a tésztát - 4-5 mm vastagságúra -, és, ahogy az eladó hölgy magyarázta, kicsit megliszteztem a tetejét, hogy száraz legyen. Óvatosan telepecsételtem a kinyújtott tésztát, majd egy pezsgőspohárral kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem a kekszeket és még 15 percen át pihentettem őket hideg helyen. Végül 200 fokon körülbelül 8-10 percig sütöttem őket.

Ahol nem liszteztem be eléggé a tészta tetejét, ott beleragadt a pecsétbe a túl puha tészta. Mikor próbáltam kimosni a beragadt tésztát, túl sokáig tartottam a vízsugár alatt, a sütés végére ezért egy kicsit megrepedt a fa. Elég egy tiszta kefével csak röviden megvizezve tisztítani. A tésztába - valószínűleg - nem szabad sütőport tenni. Nagyon kell vigyázni a tészta hideg tárolására, a sütés előtti újbóli lehűtés is nagyon fontos, csak így lesz egyszerre puha és ropogós a keksz, így tartja meg a mintát.

Mindennek, ami fontos, milliónyi apró titka van. Még egy ilyen kicsi süteménynél sem mindegy, hogyan bánunk vele. Hogyan formázzuk, hány percig, milyen hőmérsékleten pihentetjük. 

Hát akkor még az elmondhatatlanul fontosabb emberi szívekhez mennyivel nagyon körültekintéssel, gondossággal kellene közeledni. Szegény férjem a minap - ahogy máskor velem is előfordul - véletlenül rossz helyen, rossz időben ejtett ki a száján néhány meggondolatlan szót, fél napon át alig tudtam megszólalni, annyira megbántódtam. A megbocsátásra való készség nélkül teljesen elképzelhetetlen lenne még a legegyszerűbb emberi kapcsolat is.

 

Ma van az Emberi Jogok Világnapja. Azt ünnepeljük, hogy minden emberi lény szabadnak születik és egyenlő méltósága és joga van. Végigolvasva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát meghatódom, gyorsabban kezd el dobogni a szívem az olyan nagy szavak láttán, mint szabadság, méltóság, igazság, béke. Úgy mondom ki, úgy írom le őket, mintha törékeny, drága kincsek lennének.

Már nem emlékszem pontosan, hogyan jutottam el a kekszsütéstől az emberi jogokig. Talán úgy, hogy mindkettőhöz ugyanaz a hozzáállás szükségeltetik: szeretettel, a nagy szavakat apró, praktikus csodákra váltva, a részletekre való odafigyeléssel, a másik egyedisége iránti tisztelettel és nagylelkűséggel.