a világ időnként, az utóbbi időben valahogy mind gyakrabban, egy nagy nem. Ezt leginkább akkor és úgy veszem észre, amikor egy-egy hír hatására szinte megbénul bennem minden. Például. Ülök a nappaliban, már alkonyodik és látom, milyen szép aranyló fénybe borítja a szobát a lemenő nap. De nem érint meg. Nem tudom letenni a telefont, még több és még több hírt olvasok, próbálom megérteni az eseményeket s hogy minek milyen következménye lehet. Akarok, de nem tudok felállni a fotelből. Céltalanul peregnek a percek.
Az asztalon egy váza, benne két szál hóvirág. Én magam szedtem a kertben. Egyszerű, tiszta mikrovilágot hoznak létre maguk körül. Jelenlétük az első pici igen a nagy csüggedtségben. Oly módon érintik meg a szívemet, ahogy arra a szavak most nem képesek.
Ez arra késztet, hogy még több ilyen kis világot észrevegyek, megkeressek, megteremtsek. A méret nem számít. Egyetlen apró gondolat, mondat, gesztus, szín is elég. Egyetlen ima is, s ha nem jönnek a szavak, egyetlen sóhaj is.
Amikor a világ egy nagy nem, akkor megkeresem azt, ami mégis igen.
* "Hope" is the thing with feathers...(Emily Dickinson)
5 comments:
Oh, ezt most nagyon köszönöm! 🤍🤗 Valahogy én is így éreztem az utóbbi időben, és olyan nehezen tudtam rávenni magam az "igen"-re 🥺😞 ez a bejegyzés is segített most ebben, hogy még mindig érdemes a reményt választani 🙏🏼
Köszönöm a visszajelzést :)
Engem is sokszor megbénítanak a hírek... és igen, a remény napi munka, amit gyakorolni kell, hogy a testközelire figyeljek inkább, arra, ami bennem van, ami körülöttem van, a körülöttem élőkben, amit megfoghatok, megtehetek, ami ténylegesen velem történik itt és most, amivel tényleg feladatom van, amit tényleg megélek. És ha ezekre figyelek, akár fájdalmasak, akár örömteliek, akkor ezekkel meg tudok küzdeni, el tudom hordozni, a mai, nekem adatott életet. Ami meg távol történik, próbálom elválasztani: az nem az én ügyem, hanem Istené, rábízom, napmintnapmintnap - és végülis ennyiben az enyém, hogy imádkozzak érte, annyiban meg nem, hogy rettegjek tőle. (Persze az én ügyem is Istené - azt is rábízom...) Persze látom, mi bontakozik, félek is, de szabad vagyok a közelire fókuszálni, annyira hogy kicsit elmosódjon a háttér, amit nincs hatalmam átrendezni.
🩵🐦
Milyen szép megfogalmazás! 🤍
Post a Comment