Az elmúlt hétvégén elhoztuk az utolsó apróságokat is a szülői házból.
Mindannyian elutaztunk még egyszer, mindenkitől elbúcsúzni.
Végigjártam a szobákat, az "én" szobámban - mindig mindenki egyszerűen csak Márta szobájának nevezte -, külön is elidőztem. A legszebb kilátás nyílik innen az eredeti vajdahunyadi várra.
Számomra ez mindig természetes volt.
De már tudom, hogy nem az.
A kertben nyílnak a rózsák.
A sárga rózsa a kedvencem.
Egyetlen szálat hoztam el.
Végig vigyáztam rá a visszafele vezető, két szakaszban megtett, 1100 kilométeres úton. Nehezen viselte ő is, én is a meleget, a klimát az autóban, a hosszú órákat. De most itt van, miközben dolgozom, mellettem, az ablakpárkányon.
Teljesen szétteregette a szirmait, mintha szárnyai lennének.
Majd minden nap visszvágok egy kicsit a szárából, kicserélem a vizet. Néhány napig még itt lesz nekem.
Mindennek, amitől annyira félünk, ilyen békéje lesz végül.
Ilyen szép lesz, mint a rózsa útja.
No comments:
Post a Comment