Amúgy pedig,

köszönöm nektek, hogy ennyien írtatok. Mert ez az egész nem a nyakláncról szól persze, az csak alibi volt. :) Ez az egész számomra inkább azon ténynek bebizonyosodása, hogy az emberek felnőttkorukban is szeretnek játszani, figyelnek egymásra és szívből tudnak örülni az apróságoknak is.
Legyen egy szép estétek! :)

Szóval, az

első cetlit Sára húzta ki, ő pedig nem más (remélem, látszik valamennyire), mint Both Erika. :)



Anna húzta a másodikat, ő pedig Klári lett. :)



A harmadik cetlin pedig egy gentleman neve áll: Bélus, akinek most blogot kell indítania. :)



Kérlek, írjatok egy mailt nekem (prodan.martakukacgmail.com), és írjátok meg, milyen színű gyönggyel kérítek a láncokat, illetve milyen hosszú is legyen pontosan.

Illetve: három kislány is szeretett volna nyerni, ezért számukra külön fogok készíteni egy-egy nyakláncot. Angelika, Boglárka és Anita szülei is írjanak egy kívánságmailt nekem. :)

Kiszabadultak az

események a felügyeletem alól. :) Ugyanis a gyerekek összevesztek azon, hogy ki húzzon sorsot. Ezért sorsot húztam azon célból, hogy kié legyen a megtisztelő feladat. Sára lett a nyertes, de a másik kettő olyan elkeseredett volt, hogy ezért ők is húztak, így három nyertes lett. Mindjárt azt is megmutatom, hogy kik. :)

A fazekaim

kavargatása meg az elképesztő mennyiségű ruháink hajtogatása, teregetése közben elkészült a Sára sapkája is, kívánságára egy (kissé kajla) cseresznyével díszítve. Talán picit túl szoros, de mivel 100 %-os gyapjúfonalból van készítve, később tágulni fog. Azt hiszem.
Amúgy itt hull a hó, a gyerekek kissé meg vannak fázva, de nem annyira persze, hogy békésen pihengessenek az ágyban, és mindeközben várjuk Tibi szüleit, akik ma este érkeznek, (ha ugyan nem kezdenek sztrájkba a Ferihegy dolgozói...csak viccelek).

Közben

eszembe jutott, hogy a minap kissé pontatlan voltam...gondolok itt arra, hogy az este az inkább egy olyan időszakféle. Látszik, hogy a precízség nem az erősségem. Ezt akkor most időpontra pontosítván mondom, hogy holnap este 7-kor (német idő szerint, ami megegyezik a magyar idővel) fogok sorsot húzni lánykáim segítségével és felügyeletével a nyaklánc miatt jelentkezők közül...(Úgy látszik, ezt is sikerült a helyzet komolyságának megfelelő komplexitással körülírván megfogalmazni...na mindegy.:)

Narancsfej :)

Nagyon reméltem, hogy

kibírom holnapig, de sajnos nem sikerült :)... nem ma feltölteni ezt a késő esti képet életem első free-style (meg úgy egyáltalán első) horgolt sapkájáról. (De nem azért teszem, hogy dicsérjetek, mert nincs miért, zavarban is vagyok az ilyesmitől, jó?) Csak boldog vagyok, hogy sikerült. Ugyanis nem találtam sehol leírást arról, hogy kell sapkát horgolni, ezért biztos kibontottam-újrakezdtem az elmúlt két napban vagy húszszor az egészet. (Ha rajtam múlik, lehet, hogy negyvenszer is kibontom, de még más dolgom is akad itt-ott. :) Onnan a free style elnevezés, hogy nem számolgattam a szemeket, nem tudom, hogy kell szaporítani-apasztani, csak csináltam érzés szerint...Még egyszer egy ugyanilyet nem tudnék. A valóságban talán nem ennyire narancssárga, és a formája is más, mikor szépen rásimul majd Enikő édes kis buksijára.
Amúgy azért fontosak nekem ezek a kis "alkotások", mert én sokáig meg voltam győződve arról, hogy menthetetlenül ügyetlen vagyok...pedig azt hiszem, csak arról van szó, hogy én későbben "érek", mint az átlag. Meg azt is megtanultam, és még meg is fogom tanulni, hogy a tehetség részben pótolható kitartással és szorgalommal, és ezt szerintem azért jó tudni.
Egyébként pedig legyen egy nyugodalmas jó éjszakátok! :)

Nos, tudom,

hogy kezdek már uncsi lenni...de :)...elkészült a harmadik láncocskám is. Ez meglehetősen elegáns lett, pedig csak cérna és fekete gyöngy kombinációja.



S mivel:
1. szeretném meglovagolni a legújabb blogdivat ( lehet, hogy csak nekem az) hullámát, valamint
2. napokon belül két éves lesz ez a blog, valamint
3. a számláló, amit akkor indítottam újra, mikor Németországba költöztünk, s tulajdonképpen semmiféle praktikus oka a létezésének nincs, mert az én kíváncsiságom nem nevezhető praktikus oknak - szóval ez a számláló hamarosan eléri a 33333-as számot, aminek ugyancsak semmiféle néven nevezendő jelentősége nincs, valamint
4. mert annyira szeretek okot találni egy kis ünneplésre, továbbá
5. szeretném megköszönni, hogy vagytok, hogy jelenlétetekkel itt otthonossá teszitek ezt a virtuális kis helyet, amit elfoglalok a blogvilágban ( s ennyi talán épp elég a szép szavakból, nehogy még elsírja magát valaki), tehát
6. akik szombat, január 31.-e estig hagynak ennél a bejegyzésnél egy kommentet, azok közül kisorsolok valakit, akinek (fiúk esetében a feleségeknek:) készítek egy ilyesmi láncot. (Feketén kívül van még sötétbarna, világoskék és pici sötétzöld fagyöngyöm is, tehát lehet majd választani.)
7. További szép estét kívánok, én elmentem pizzát sütni.

Apránként

ma is készítettem egy (ugyan rettenetesen girbegurba) láncocskát, mert szeretem az ilyen kis rövid nyakláncokat. A gyerekek gyöngyei közül is "kölcsönvettem" hozzá néhányat. Eddig a horgolással kapcsolatban csak terítőféléket tudtam elképzelni, és ezek, megmondom őszintén, nem tetszenek annyira. Annál inkább a horgolt ékszerek, bár ezek annyira nincsenek elterjedve, vagy csak én nem figyeltem fel rá eddig.



Inspiráció : innen.

A net

annyi mindenre hasznos és jó...például elhatároztam, hogy megtanulok horgolni. Nem baj, ha nem tökéletesen, mert még mindig jobb, mint semennyire. Belefér az időmbe, mert nyelvtanulás apropóján mostanában mindenféle beszélgetős rádióadásokat hallgatok a neten, s mikor egy-egy (na persze! :) szót nem értek, azt gyorsan bepötyögöm a netes szótárba, s akkor már közben tanulmányozom például a horgolásos honlapokat, s mind eme tevékenységek közepette pedig például horgolok. Vagy krumplit pucolok az ebédhez. Vagy ilyesmi...ki kell használni az időt szerintem. Szóval, száz szónak is egy a vége: a horgolós szakkifejezéseket még ugyan nem tudtam megjegyezni, akárcsak a háromnegyed éve meglévő itteni telefonszámunkat sem, de jónéhány elrontott, kibontott virágocska meg miegymás után ma este elkészült ez a kis nyaklánc magamnak, és nekem tetszik. Az élet apró örömei...

Pillanatkép

Jó kis napunk

volt eddig. Ilyen frontátvonulásos féle. Nem szeretnék senkit sem untatni, ezért csak a délutáni sétát mesélem el. Sajnos elolvadt már a hó, viszont van helyette egy kis jég, sok-sok tócsa valamint sok-sok sár. Ideális terep egy jó kiadós, felüdítő sétára.
Hiába nem pelenkások már a gyerekek, még mindig minimum egy fél óra az indulás előtti készülődés. De ma például biztos megvolt egy óra.
Mire én is felöltöztem, és már éppen bezártam az ajtót, Anna jött is vissza nyakig sárosan, hogy véletlenül elesett, kicsit elkoszolódott a nadrágja, vegyen-e másikat...Ajtó ki, cipők le, Anna átöltözik - és igaziból is elindulunk.
Elhatároztam, nem szólok rájuk minduntalan, hogy kicsit vigyázzanak már a cipőjökre-ruhájukra - hiszen még gyermekek...de amit műveltek...mint három kismalac, úgy néztek ki, mire visszaértünk.
Mondjuk azt értem, hogy:
1. a jégre muszáj rámenni, és azon elesni, meg azt is értem, hogy
2. a tócsákon is muszáj trappolva átmasírozni, de
3. hogy miért kell a játszótéren ezen a - nem tudom mi a neve: van egy hosszú drót, arról lelóg egy tányérféle, és akkor arra ülve végig lehet csúszni a dróton - szóval miért kell ketten is ráüljenek a tányérra, és így a megereszkedett alkalmatosságon végignyalni a szerkezet alatt levő sáros, tocsogós földet : na, ezt már tényleg nem értem. Túlzás nélkül mondom: ruhadarab tisztán, szárazon nem maradt rajtuk. S így jöttünk hazafele a városon át.
Az már csak ráadás, hogy - személyiségi jogok miatt nem mondom meg, melyik gyermek, nem tudom miért, de egyszer csak belenyúlt egy kutyak@kiba - s itt volt az a pont, ahol belőlem kirobbant a nevetés, és eztán már csak arra az egyre koncentráltam, hogy legalább az autó ne üssön el senkit a mocskos, loncsos, bozontos, plusz büdös csapatomból.
Itthon a küszöbön szedtem le róluk a ruhákat és egyenesen a fürdőkádba repítettem őket, hadd ázzon le róluk a sok mindenség...S ha jól számolom, lett vagy másfél adag mosnivaló is, plusz a belül is sáros bakancsok tisztítása is rám vár. Mire végzek, itt is az este, s azzal a jó érzéssel térhetek nyugovóra, hogy íme egy nap, amikor nem volt semmi különösebb dolgom, de ügyesen csináltam magamnak.

Nem is tudom,

jár-e itt még valaki...Én mindenesetre túltettem magam a múltkori két félpárzokni okozta frusztráción, és kötöttem Annának egy komplett párat, kissé más saroktechnikával. Mert szerintem a kicsin is hűnek kell lenni, tehát ha már nekifog az ember, akkor tanuljon meg rendesen például zoknit kötni. Vagy akármit. ( Tény, hogy méretileg nem lettek teljesen egyformák, naés...)
(Amúgy ezen a blogon találtam a zoknikötés leírását, hálás köszönet érte, így ismeretlenül is.)

Egyszerűen

odavagyok ezért a bájos kis egérasszonykáért, aki annak eredményeként "született" meg, hogy Anna átnézte az általam kidobott papírféléket. Amiben én szemetet, ő egy kedélyes kis szobát látott meg, benne a teázó egérkével. :)

Német

nyelvi képességeim, vagyis jobban mondva képtelenségeim újabb bizonyítékát adtam ma...Pedig a minap is úgy örültem, mikor a fül-orr-gégész, - akihez úgy kerültem, hogy Enikő logopédusa arra gyanakodván, a kicsike azért nem halad különösképpen nyelvileg, mert talán nem hall jól - na szóval, ő azt mondta, hogy hű, de jól beszélek németül. (Persze Enci nagyon is jól hall, és ezt azért jó tudni.) Mert hogy pont előtte gondoltam orrlógatva arra, hogy már háromnegyed éve itt vagyunk, és én még mindig milyen vacakul beszélem ezt a nyelvet. Echte hullámvasút ez, mondom én.

Szóval. Már vagy két hete megbeszéltük Juttával, hogy ideje a férjeinket is megismertetnünk egymással egy finom kávé társaságában, és hogy az ma lesz. Nos, mindegyikünk úgy értette, hogy ő lesz a házigazda. Így három órakor ők is meg mi is vártuk a kedves vendégeket. Úgy fél négy után ő hívott, hogy akkor hol is vagyunk, erre én, hogy akkor ők hol is vannak. Szóval így. Hogy most ki értett félre kit, azt már soha nem fogjuk megtudni. Én mindenesetre elég rosszul kezdtem érezni magam a bőrömben, de aztán elmúlt ez az érzésem, mikor tíz perc múlva az egész héttagú családjuk beállított egy termosz kávéval, és egy tálca sütivel. Így szépen összeraktuk a kétféle uzsonnát, találtunk helyet magunknak a nem épp tágasságáról híres nappalinkban (Jane Austen ezt még szalonnak nevezte), és jól elvoltunk...nemrég mentek el.

Én általában egyáltalán nem szoktam vágyni arra, hogy valami apropóján megemlegessenek. De idegen környezetben ezt egyszerűen nem lehet elkerülni. Vagy azért, mert állandóan félreért az ember valamit, vagy azért, mert óhatatlanul másképp gondolkozunk, mint az "őslakosok". Például a múltkor szánkózni voltunk egy kétgyerekes
vendég családdal. Mivel elfáradtunk, Tibi hazament az autónkért, és számunkra teljesen természetes volt, hogy akkor abba most mind a kilencen bepréselődünk. Törvénytisztelő barátainkat kissé győzködni kellett. :) Igaz, az meg nekik jutott eszükbe, hogy a sehova-se-férő szánkót egyszerűen kössük az autó után. Később amúgy vissza is hallottam vicces sztoriként az esetet mástól. (Terjednek a hírek az bolondos magyarokról.)

Hát, ilyenek vannak. Nem túl egetrengető történések, de ahhoz talán elég érdekes bonyolódások, hogy bekerüljenek egy egyszerű kis rózsaszín blogba, egy ilyen egyszerű kis vasárnap estén...

Felicity

éppen egyetemre megy a Váratlan utazásban, tehát most ez foglalkoztatja a lányokat. Anna meg is kérdezte tőlem, hogy én jártam-e egyetemre...Még mielőtt válaszolhattam volna, Sára felvilágosította:

- Én tudom...járt, mégpedig valami házigazda egyetemre...:))))

Szépségek

Egyik legszebb telünkhöz van szerencsénk...bár az időjárásjelentés szerint jövő héten inkább eső és felmelegedés lesz. Ezért most még gyönyörködünk egy kicsit a fehér pillanatképekben, amíg lehet.

Amúgy meg,

hihetetlen, de...annyi minden belefér egy napba. Tegnapelőtt jött hozzám Bärbel a kislányával egy kis uzsonnára, és én reggeltől délutánig azon gondolkoztam, hogy vajon hogyismondják annak a...nem süteménynek, de valami hasonló mindenesetre, van is hozzávaló speciális sütőm, ami picit hasonlít a melegszendvicssütőhöz. Olyat szerettem volna készíteni, de mivel a receptjét elkevertem valamerre, a neten akartam megkeresni, csak nem tudtam, milyen szót írjak be a keresőbe. Nem és nem jutott eszembe. Próbálkoztam úgy, hogy intenzíven gondolkoztam rajta, aztán úgy, hogy direkt nem gondolkoztam rajta...és ez ment szinte egész nap. Olyan ideges voltam már. Így hát inkább sütöttem muffint, mert annak eszembe jutott a neve. Mikor kész lett ez utóbbi...na, akkor esett le, hogy hát GOFRI. És ezt most csak azért írtam le, hogy legközelebb ne kelljen ennyit erőltetnem az agyam.

Megmondom

őszintén, tegnapelőtt reggel egy pillanatra megállt a világ...nagyon kedves "lánykori" barátnőm édesapja meghalt. Jó lenne felkapni egy nagy darabot ebből a fájdalomból, és cipelni helyette. Illetve hát próbálom én cipelni, csak éppenséggel nem tudom, könnyebb-e ettől neki. ( S rossz érzés, hogy ma, életed egyik legnehezebb napján, csak gondolatban lehetek melletted, kedves K. )
Ma hajnalban, míg készült a tea, és pirultak a zsömlék, olvastam valami szépet. Németül. "Auch wenn alles einmal aufhört - Glaube, Hoffnung und Liebe nicht. Diese drei werden immer bleiben; doch am höchsten steht die Liebe."(1 Kor. 13: 13) Ha ezt szó szerint lefordítom magyarra, akkor az kicsit jobban kifejező szerintem, mint a már ismert szöveg: Ha egyszer minden véget ér is - a hit, remény, szeretet nem fognak. Ez a három örökre megmarad, de leginkább a szeretet.

Ezekbe a szavakba kapaszkodva lehet csak elviselni a csúnya, gonosz halált.

És még arra is gondolok, hogy A. bácsi mindig eszünkbe fog jutni, mikor rápillantunk a mindenféle szépséges bútoraira, ami a kezei közül kikerült.

(S mindezek kapcsán arra jutottam, hogy bolondság az, amit olyan gyakran gondolok magamról. Mármint hogy még nem hoztam létre semmi igazán elképesztő dolgot ebben az életben, s még csak ötletem sincs ilyesmire. Mert hiszen ott vagyok én minden keservesen megtanult versben, minden orvosnál átvárakozott órában, vajas-sonkás zsömlében, kötött félpárzokniban, tündéres rajzban, vaníliás muffinban, kiömlött teában. S ezer más dologban, ami eszembe sem jut. S milyen fura, hogy pont egy ilyen szomorú eset kapcsán jut eszembe, hogy az élet az milyen szép is...)

Belátás...:)

- Anya, én most már látom, hogy neked mindig igazad van, de mikor előtte vagyok valaminek, mégsem hiszem el, mert mindig magam szeretnék rájönni a dolgokra...

Míg

a lányok apás szánkózáson voltak ma délután, én elkészítettem ezt a sült almát, amit a változatosság kedvéért Juttától tanultam.

Az almákból kivágtam a magházat, a helyét megtöltöttem rétegesen egy kis mazsolával, mandulával, rá egy kis mézet csorgattam, aztán jött egy kis darabka vaj, végül megszórtam pici vaníliás cukorral. Fél óráig sütöttem, ez idő alatt finom pihe-puhák lettek.


Egy kis vaníliás szósszal leöntve (de nélküle is) nagyon finom téli estéken. Szerintem.

Néha, de tényleg

csak néha, elfog egy fura érzés, hogy mit keresek én itt. Lehet, hogy már mondtam. Szerintem ez bárhol a világon eszembe jutna. Mondjuk, az jó, hogy a Frauengarten az szépen virul. Csak úgy magától. Sokat jelent nekem. Például az alma ilyesmi elkészítését Bärbeltől tanultam...Most én csak az almákat szeleteltem, a többit a gyerekek folytatták. És így történt, hogy nem haltunk ma éhen. ;)

Ha főzésre nem is,

szánkózásra hagytam rábeszélni magam. :)

Például

ma én annyira aluszékony voltam, mint egy csecsemő. Egyedül vagyok a lányokkal, és sok dolgot kigondoltam mára - de dél körül szó szerint kidőltem. Nem volt köszönet benne, mert bosszantott a zongora meg furulyaszó, a hangzavar, az is bosszantott, hogy egyesek kihúzgálták a párnát a fejem alól, szóval ennyit az én sziesztámról. Sajnos, főzésre sem tudtam magamat rászánni...Viszont komolyan elgondolkoztam... elegem van abból, hogy minden este elégedetlen vagyok magammal. Ha ugye nem úgy sikerül a nap, márpedig ritkán sikerül úgy. Mert általában úgy sikerül, hogy például ilyen girbegurbán teszem meg a távokat, mint a mellékelt ábra is mutatja, ezért nem is jutok olyan messzire, mintha normálisan egyenesen előre tartanék...

Amúgy is meg

akartam írni az előbbi bejegyzés könyves változatát, bár ez abban különbözik, hogy a múlt évi öt legkedvesebb könyvélményt lehet leírni - de hivatalossá akkor vált a dolog, mikor Amilgade is megkért rá.:)

Bevallom, múlt évben legtöbbet talán a német nyelvtankönyvet forgattam, illetve elolvastam kb. tíz német könnyebb nyelvezetű regényt is nyelvtanulás apropóján, de nemcsak.

Ezenkívül. Még év legelején olvastam C.S.Lewis: Az öröm vonzásában c. írását. Soha szebb, hangulatosabb évkezdetet...Ugyancsak tőle aztán elolvastam a Csodák -at is, nagy-nagy élvezettel.

Nagyon tetszett Kaffka Margit: Színek és évek c. regénye. Olyan jó kis mesélős, női regény...mint mikor egy nagymama beszél a régmúlt időkről.

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe c. regénye - de több Wilde könyvet is elolvastam. A meséi is nagyon szépek.

Goethe : Werther szerelme és halála - nem igazán tetszett, de mivel Goethe annyira nagyon híres, meg mindenki hallott már róla, ráadásul élete nagy részét itt élte le a környéken, ráadásul pont itt Bad Berkában fürdőzött rendszeresen...hát elolvastam. Hm, lehet, hogy sznob vagyok?

Jane Austentől két eddig olvasatlant is találtam a neten: A Klastrom titkát és A Mansfieldi kastélyt.

Szóval nem sok kortárs irodalmat olvasok, ez tény. Meg az is tény, hogy biztos sok akkor fog eszembe jutni, mikor már publikáltam a bejegyzést. A felolvasott gyerekkönyvek is csak most jutottak eszembe. Na mindegy, csak öt könyvről volt szó.

(Természetesen nem adom tovább senkinek stb. :)

A legújabb

blogos küldözgetős játék az öt legkedvesebb filmre kérdez rá. Mondjuk, most szerintem senki sem kért meg speciálisan engem, hogy leírjam, de sokan írták, hogy aki akarja, az felsorolhatja. És én akarom.

Az egyik leg-leg az a We were soldiers. Vietnámi háborús, lövöldözős, szóval nem is értem, miért kedvenc...emlékszem, ahogy a végén bezárkóztam a fürdőbe, és sokáig zokogtam. Ezen a filmen sokat gondolkoztam.

Aztán itt van a legfrissebb, az Once. Különleges. A zenéje is, a történet is.

Jane Austen történeteit inkább olvasni szeretem, de a Pride and Prejudice 2005-ös változatára azért emlékszem vissza szívesen, mert akkor voltam utoljára moziban...Előtte kb. három hétig ki sem léptem a házból, mert a gyerekek sorban lettek bárányhimlősek, és mikor már kezdtem becsavarodni, Tibi elküldött moziba, meg plázába, meg ilyen helyekre. Egy barátnőmmel csodás órákat töltöttünk ilyen haszontalanságokkal, mindig emlékezni fogok rá.

Akkor ott van még a Shall we dance. Azért tetszik, mert másképp végződött, mint ahogy az eleje alapján elképzeltem. Hiába...régimódi romantikus alkat vagyok.

Végül pedig legyen a Távol Afrikától, amit azért szeretek, mert Meryl Streep játssza a főszerepet, és ő nagy kedvencem.

(Természetesen én sem adom tovább senkinek, de akinek kedve van hozzá...:)

Igazi

csikorgó tél van...nem is emlékszem még ilyenre. Ez pontosan mínusz 25 fokot jelent reggel, és szép havas tájat. Egyszerűen csodálatos.


A ház előtti pad jól ábrázolja a hómagasságot


Reggel az ablakból...


Kedvenc ösvény a patak mellett


A patak félig befagyott a múlt éjjel


Erről a lámpáról mindig Narnia jut eszembe

Egyik újévi

...nem fogadalmam, de elhatározásom az volt, hogy mikor olyan helyzet adódik, amit inkább elodáznék, hátha megcsinálja valaki más, valamikor máskor - akkor azt igenis megteszem. Ezek általában nem nagy dolgok, de például olyan nehezen szánom rá magam olyasmire, hogy elmenjek megméretni valahol a hűtőfolyadék fagyási pontját. Már csak azért is nehezen, mert egyrészt nem tudom, hol kell ezt méretni, másrészt meg olyan nehéz észben tartani azt, hogy Gefrierpunktsmessung des Kühlwassers. Egyszerűen keverednek össze a betűk, mikor hangosan ki kell mondani. De mikor nekiindultam, és sorba kérdeztem a benzinkútakat, végül egy autósműhelyben ingyen megmérték nekem. És azért jó érzés, hogy nem Tibinek kell még ezzel is foglalkozni.
Másrészt pedig - de ez már más téma - ez a sok, pihepuha, gyönyörű hó...nem lehet betelni vele. Hihetetlen, mennyire hatással vannak az emberek jókedvére az ilyen külsődleges dolgok. Ami szép, az szép, és nekem nagy szükségem van az ilyesmire. Amúgy, a szánkóink Magyarországon maradtak, de tegnap valaki ígért nekünk egyet, mert ők már nem használják, és pont az előbb be is csengetett és elhozta nekünk. Pedig nem volt muszáj megtennie, mégsem halogatta... s ezzel óriási örömet szerzett három kis lánykának, akik már itt toporognak, hogy menjek húzgálni őket, úgyhogy bocs, de hív a kötelesség. :)

Mindenféle kora reggeli városképek

Igazán

jó kis szilveszterünk volt. A gyerekek persze nem bírtak fennmaradni éjfélig, fél tizenegykor játszottuk az utolsó römipartit, aztán irány az ágyikó. Még az éjféli tűzijátékok durrogó hangjaira sem ébredtek fel. Én éjfél körül a "Casablanca"-t néztem éppen...de abbahagytam, hogy meghallgassuk a magyar Himnuszt. Szóval jó volt. A lehetőségekhez mérten.
A tegnapi nap is olyan ünnepi volt, kicsit főztem, kicsit sétáltunk, kicsit varrtam, mert egyetlen újévi fogadalmam van, éspedig az, hogy jövő szilveszterre kész legyen végre a házikós varrásom. Igazából tervem az sokkal több van, mint fogadalmam, még akkor is, ha sajnálatos módon nem túl konkrétak, de remélem, hogy útközben majd azzá válnak.
Aztán meghallgattam Sólyom László rendhagyó újévi beszédét , és az igazságosság valamint kíváncsiság jegyében elolvastam Angela Merkelét is, meg azért elolvastam a Horst Köhler karácsonyi beszédét is, hogy tényleg senki se sértődjön meg. Ha a magyar miniszterelnök is nyilatkozott volna, akkor azt is meghallgattam-elolvastam volna. Amúgy igencsak hasonló alapra építették a szónoklatokat, ami mi más lehetne, mint a pénzügyi meg mindenféle válság, amiben éppen leledzik a világ...A hajszálnyi különbség mindössze annyi, hogy míg itt a válsággal kapcsolatban olyan kifejezéseket említenek, hogy jó alap, meg esély, meg múltbeli megvalósult reformok, addig a magyar szónoklat valami súlyosan legyengült állapotot, meg sürgősen bevezetendő alapvető változásokat említ - de távolról sem szeretnék cinikus lenni, mert ez nem vezet sehova, s amúgy is már régesrég nem lelem örömöm az ilyesmiben.