"az október

aranygyűrű az esztendő kezén" írja valahol Szép Ernő. Akkor hát holnaptól. Szabad péntek, szabad szombat, szabad szomorkodni. A világom merő poézis. Tele értelmetlen és nélkülözhetetlen dolgokkal, amilyen értelmetlenek és nélkülözhetetlenek a szépség, a zene, a erkélyajtóban való vacogós ücsörgés, a homályos képeink, a szappanbuborékaink, a sárkányaink, a melegben halódó, hidegben viruló muskátlijaink. Hordom, kevesebb méltósággal mint szeretném, a táskákat a szemem alatt, reggelenként a hátamon a buszmegállóig, ez utóbbiakat mondjuk szeretem.
Olvastam egy mondatot, mindegy milyen szövegkörnyezetben, azóta mondom hol Istennek, hol magamnak: Köszönöm, hogy nem hagysz el.
Boldog októbert!

Picit

irigykednek a gyerekek arra a régi kislányra, aki voltam. "Neked könnyű, te gazdag lány voltál. Volt cicád." Mi csak azért szeretnénk valamikor házban lakni, hogy lehessen cicánk. Vagy legyen először cicánk, aztán építsünk köré egy házat?
Ebéd után leveleket írtunk egymásnak. Én Sárának az Itt van az ősz itt van újrát írtam le színes papírra, hátha megszereti ő is a verseket, meg hát muszáj megtudnia, hogy ki az a Petőfi Sándor. Olyan sok mindent szeretnék megtanítani nekik és olyan keveset sikerül.
Most pedig annyira üres a pénztárcám, hogy a gyerekek fognak nekem vaníliafagyit venni a zsebpénzükből.

Csupa

irreális dologgal foglalkozom... délelőtt az ötödikes történelemkönyv első két fejezetét olvastam el szótár segítségével és vettem még hozzá nagy papíríveket is, hogy valamilyen színes plakát készítésével bizonyítsam be, a német történelem is szerethető és megtanulható, hát nem tudom, nem tudom...
és szeretném megtanulni a leghosszabb szót, hogy magamnak is bebizonyítsam, bármi szerethető és megtanulható, még a Rinderkennzeichnungs- und Rindfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz   is...
akartam Kányádi verset tanítani a gyerekeknek de nem sikerült
és szerettem volna különleges alkalomra tartogatni az egyik utolsó olvasatlan magyar "igazi"  könyvemet, egy Szép Ernő regényt,  mittudomén, karácsonyra esetleg, de aztán az éj leple alatt megettem a titkos kis Mon Chéri-ket is és elolvastam a könyvet is.

Én jól vagyok, melyhez

hasonlókat kívánok neked is, remélem, ez a pár sor a legjobb egészségben talál. Gyerekkoromban minden áldott levelet ilyen felnőttesen kezdtem, és én sok levelet írtam, szerettem levelet írni. Szóval jól vagyok, miért is ne lennék, csak az őszirózsák hiányoznak nagyon. Itt még nem láttam őszirózsát.
Korán keltem, aztán még visszabújtam (volna) az ágyba kávéval és egy halom könyvvel, aztán elfoglalták a helyemet és kakaót kértek pöttyös bögrébe, mert mindig akad valaki, aki ráérez arra, mikor legkedvesebb az életem, és megpróbálja még kedvesebbé tenni azt. Jól van, jól van, minden nagyon jól van.

Csütörtökön

Enikőnek általában csak két órája van, szóval miénk a délelőtt fele. Elhatároztuk, hogy mindig csinálunk valami érdekeset. Például ma megengedtem neki, hogy felseperje a konyhát. Aztán rózsaszín cukormázzal és arany meg ezüstgolyócskákkal díszített tündérmuffint sütöttünk, a nővéreinek szánta a délutáni tea mellé. Aztán elmondta vagy húszháromszor egymás után a németórára tanult őszi verset.
Szeretem a csütörtököket.

Nézek

ki az ablakon az esős őszbe meg abba a kis végtelendarabkába, ami ebbe a téglalapalakba belefér. Minden nap halogatom az őszi kerti munkák elkezdését, a folyamatos esőzés okán, és igazam van, mert ma például, mikor egy kis sárga virágcsokrot akartam összeállítani magamnak (borús időben világítanak a sárga virágok), nem meglepő módon úgy elcsúsztam a sárban, hogy a kezemben levő olló kivágta a kedvenc nadrágomat és csöppet beleállt a térdembe is, de nem baj, mert csodálkoztam is volna, ha nem.

.....

Anna összesen két pólót hajlandó felvenni, egy lilát és egy rózsaszínűt. Néha hajszárítóval kell szárítanom őket, hogy minden nap tisztát vehessen fel. Ma reggel mindkettő koszos volt, ezért szigorúan ráparancsoltam, hogy vegye fel a fehéret.
"Jól van, felveszem a fehéret, de tudd meg, hogy abban nem leszek boldog."
Szóval koszos pólóban ment iskolába, mert azt még a reggeli rohanásban is megértettem, hogy a boldogság határozottan fontosabb, mint a tiszta ruha. Különben is, csak kétfajta gyerek van: koszos és boldogtalan.

......

Földrajz

Azt a mexikói képeslapot végül soha nem
kaptam meg. Skandináviából sem érkezik már
levél. A szíriai rádió sem küld üzenetet.
De a szeretet minőségét nem befolyásolja, hogy
viszonozzák-e.

(Tóth Imre)

Szeretem a kortárs verseket. A nemkortársakról nem is beszélve.

Vannak ilyen

napok, mikor senkivel sem lehet bírni, ezért megengedtem, hogy a hálószobánkat ugrálószobának rendezzék be meg párnacsatázó szobának, a gyerekszoba megmaradt rendetlenszobának és akkor én a nappalit olvasószobának neveztem ki a frissen alakult Könyvklub összejöveteleinek megtartásához, így próbálva furfanggal rávenni Sárát egy kötelező olvasmány elkezdéséhez (a Tom Sawyer kalandjai nagyon érdekes, feltéve ha nem kötelező olvasmány...), főztem teát, vágtam fel almát, én is elővettem egy Hemingway könyvet, hogy jó példával járjak elől, s mégis tíz perc után átszivárgott ő is ugrálni meg dobálózni, aztán ülhetek itt magamban a Könyvklubban kedvemre, vannak ilyen napok, hát nekem így is jó.

Szeretem, hogy

reggelenként ködborította tájra ébredek. Itt az ősz, én már régóta tudom, idén már augusztus közepén megérkezett. A sok eső tönkretette a bőséges paradicsomtermést a kertben, de nem baj, mert ez is hozzátartozik a tanulási folyamathoz. Egyszer majd tapasztalt kertész leszek, valamikor sokára, most még csak tanulok. Tanít a természet.


Ha lenne egy hegedűm és játszani is tudnék rajta, ködös reggeleken zeneszóval ébreszteném a családom. Az asztalon az elkészített tízórais dobozok, mindegyiken egy piros alma, én pedig addig mind muzsikálnék, míg az összes borzas kislány ki nem kászálódik az ágyból. Ilyesmiket képzelek el néha magamban, mintha nem tudnám, hogy én is egy álomszuszék vagyok. Egy Schlafmütze. Örüljek, ha van időm reggel megfésülködni. Örülök is, meg annak is, hogy minden egyes sietős anyukában ott látom azt a kék köntösbe burkolózott, mezitlábas lányt, aki reggelenként hegedülni szeretne lótás-futás helyett.

Megmondom

őszintén, azt a csésze kávét az asztalkán végül nem sikerült meginnom, elfelejtkeztem róla, szóval az egyrészt a kelekótyaságom, másrészt a dekoráció szerves része.


Nagyon jó érzés kamaszodó kislány anyukájának lenni. Pici füzettel és tollal járkálok állandóan jegyzetelés okán.
"Nem is tudom mi van velem. Szomorú is vagyok, meg boldog is vagyok."
"Gyönyörűszép vagy ezzel a rövidebb hajjal, Sára. Tudom!"
"Fecsegünk egy kicsit, anya?"
"Te olyan jó anyuka vagy.
Dehogy vagyok, nem vagyok. (Kiabálás után voltunk éppen, mindketten kiabáltunk, de én vagyok a felnőtt.)
Na jó, tényleg nem, de azért jó vagy te így is nekem."

Tudom-tudom, mostanában keveset írok, pedig nekem is hiányzik...Ez a napló egyike a kedves hóbortjaimnak, amit - most így gondolom - soha nem szeretnék abbahagyni. Hűséges típus vagyok ugyanis.