Csemege.

Hazahoztam a kertből egy nagy kosár birsalmát. Enikő szereti csak úgy nyersen enni, én szeretem csirkemell mellé mézesen megsütve és a birsalmasajtot pedig, úgy tűnik, mindegyikünk csak úgy csipegetni, módjával, ahogy illik. Egy kg birsalmát felaprítottam (férfimunka volt...) majd citromos, citromhéjas vízben megfőztem. Botmixerrel összekevertem, hozzáadtam egy fél kg cukrot, majd fél óráig folyamatosan kevergetve főztem még. Tepsibe öntöttem és a sütőbe tettem, alacsony hőfokra, hogy száradjon. A német recept szerint ezt hét órán keresztül kellett volna hagyni, de én egy óra múlva kivettem és hagytam a levegőn száradni.
Ha picit begyógyul az elvágott ujjam, még készítek mindenképpen, mert hosszú lesz a tél és a birsalmás karácsonyi gyümölcskenyér is finom lehet, gondolom én.

Anna - most már

tudja, hogy nem így van - de mikor még nem tudta, azt képzelte (de csak most mesélte el), hogy a gyerekek csak úgy potyognak lefele az égből, az anyukák pedig kiállnak az ajtó elé és elkapják majd jól megölelgetik azt a gyereket, amelyik az ő ölükbe pottyan.  Én nem tudom mit mondjak, de szerintem pont ott állhattam, ahol a nagyon rendetlen gyerekek szállingóztak és ha már így, azért nagyon jó mégis nekem, mert kárpótlásul ilyen történeteket hoztak magukkal ezek az égbőlpottyant gyerekek.

A reggeleim

mind ugyanúgy néztek ki: a csendes, erdő közepén levő házban főztem magamnak egy kávét, és addig mind néztem ki az ablakon, míg fel nem ébredtek a többiek. Néztem a cinkéket és reméltem, hátha előjön az erdőből egy őzike, az én kedvemért, de nem jött. Míg ott voltunk, egy ember se járt arra. Sokat főztem és nagyon finom pizzákat sütöttem. Néha elmentünk felfedezni a környéket. A kicsi városokban mindig vannak olyan olcsóbb éttermek, ahol úgy zajlik az élet, mint a folytatásos filmekben. Mindenki ismer mindenkit és távozáskor tőlünk is megkérdezik, amire kíváncsiak. Én szerettem. Hoztam madárlátta képeket, s azért is szeretek sokat fényképezni, mert utólag visszanézve hiába tudom hogy nem, mégis úgy emlékszem vissza, de szép volt minden. Pedig az élet sose csakis idilli, jól is néznénk ki, ha az lenne...

"mindig szeretni

fogják a könyvet azok, akik fáradságos munkával eljutottak oda, hogy könnyedén olvassanak", írta K. Vonnegut már nem tudom melyik könyvében, hát nem tudom, nekem beletörött a bicskám Thomas Mann Varázshegyébe...olvasatlanul vittem vissza a könyvtárba, valami könnyedebb (és könnyebb), vékonyabb könyveket hoztam el, amik jól beleférnek a hátizsákom zsebébe. Joan Aiken nevén akadt meg a szemem, meg a könyvei címén, olyan ismerőseknek tűntek ( Lady Catherine nyaklánca például...), aztán láttam, hogy a Jane Austen könyvek mellékszereplőiről írt regényeket. Ezek jók lesznek most. Nem esik le a karikagyűrű a kezemről ha elismerem, nem vagyok annyira kékharisnya sem, nem tudok annyira németül sem, s nem bírok olyan nehezet cipelni sem, mint képzeltem magamról. Jól van.
Én most kicsit veszem a csigaházamat és visszahúzódom bele, de majd jövök, perszehogy.
Boldog őszt továbbra is.

Az ujjánál

túl rövid, a vállánál túl keskeny, a derekánál túl hosszú, kicsit túl vastag fonalból, kicsit rosszul számoltam ki az arányokat, s a színe sem teljesen az enyém, csak azt tudtam előre, hogy szeretni fogom. Hozzám hasonlóan tökéletlen kardigánt kötöttem magamnak, itthonra jó lesz. Legalább nem fogok fázni ebben a mind hidegebb őszben.

Arról beszélgettünk,

milyen három kívánságunk lenne, ha kifognánk az aranyhalat, szebb témát el sem tudok képzelni, amint megyünk lassan az októberi erdőben, gyűjtögetve  leveleket, ágakat, színeket, álmai mindenkinek vannak...egy háziállatot szeretnének nagyon, meg hogy sokkal többször együnk mekiben, ilyen egyszerű kis óhajok. A háziállat része egy hét erejéig máris valóra vált, míg Baerbelék el lesznek utazva, egy King Kong nevű tengerimalacról ( de nem hasonlít se malacra és azt sem értem, mitől tengeri...) van szerencsénk gondoskodni. Nekem is van három kívánságom, az egyik az, hogy ők hárman legyenek mindig nagyon boldogok, a másikról  nem szeretnék itt beszélni, a harmadik meg azért elmondhatatlan, mert  egyrészt csak az enyém, másrészt úgyis lehetetlen a teljesülése.
És hajtogassatok sok színes papírcsónakot, tegyetek bele kicsi virágokat, engedjétek el őket egyszerre a patakon lefele majd szaladjatok versenyt velük amíg lehet, én csak néztem, de az is nagyon szép élmény tud lenni.

Találtam

még egy boltosmesét Weimarban. Kicsi eldugott utcában van egy kicsi esernyőbolt. Egy hölgy készíti az esernyőket, ő egyike azon nyolc személynek, akik Németországban még ilyesmivel foglalkoznak. A számtáblát már rég megcsodáltam, aztán láttam, hogy apró múzeum is működik a bolthoz kapcsoltan. Ingyenes, bárki megnézheti és szabad volt fotózni. Azért írom le, hogy ne felejtsem el meg hogy jókedvem legyen tőle.

Szeretem, hogy

hiába tanul Sára egyszerre három idegen nyelvet, németül két éve, angolul egy éve és néhány hónapja franciául is, szabad idejében mégis a könyvtárból hazahozott orosz-német szótárból írja ki magának a cirill betűkkel írt szavakat. Az örömet okozó dolgok nem feltétlenül ésszerűek. Én is mindig finnül szeretnék tudni meg spanyolul, és mióta egy kiselejtezett könyvben ráakadtam a jelnyelvre, hát jelnyelvül is.