A fény-

 képezőgépem az egyik legjobb barátom. Fényt képez számomra, mikor csak a nagy szürkeség van a fejemben és szívemben. Biciklizés közben százszor is megállunk Sárával, mikor csak egy picit is kisüt a nap, vagy szép fűt-fát látunk, vagy csak úgy. Tanítom arra a kevésre, amit tudok és érzek: hogy aranymetszés, hogy fény, ellenfény, s hogy mindez néha nem számít. Közben szívből örülök az örömének, hogy ő is szépnek látja magát a kész fotón, közben próbálom ellesni tőle, akár én is örülhetnék annak, ami van: a megörökített két szép szememnek, körülötte a vékony szarkalábaknak, kicsit oldalt és feljebb az őszülő hajszálaknak. Édes barátaim. Gyertek csak, gyertek,  majd csak lesz valami. Tavasz van és hétfő, megviselt Vergilius és az ő Eklogái lomtalanításból, (Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel, Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba...*), Réber László rajzok ugyanonnan. Egyiken felismerem magam, mikor majd öreg leszek és bölcs. Szabad örülni mindenfélének.

(* Fekete István fordítása)